2010. január. 04. 12:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 04. 13:17 Itthon

Sólyom az Ab elé visz két törvényt

Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) véleményezésre a közoktatási törvény módosításáról szóló törvényt, valamint a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

A KEH közleményében utalt arra, hogy az Országgyűlés módosította a közoktatási törvényt, és az új rendelkezések egyike korlátozná a közoktatási intézményt fenntartók intézményvezető-kinevezési jogát, korlátozott vétójogot adva a nevelőtestületnek. Az új rendelkezések vonatkoznának az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekre is, amelyek esetében a képviselő-testület a hatályos önkormányzati törvény alapján önállóan dönt az intézmény vezetőinek kiválasztása során.

A közoktatási törvény módosítása ezt az önálló döntési jogot a nevelőtestületnek adott jogosítvánnyal nyilvánvalóan korlátozná - mutatott rá a hivatal, hozzátéve: az államfő álláspontja szerint az Ab gyakorlatából egyértelműen az következik, hogy ha egy alapvető önkormányzati hatáskört az önkormányzati törvény szabályoz, akkor annak korlátozása csak kétharmados többséggel elfogadott törvényben történhet. Ez a feltétel a közoktatási törvény módosítása esetén nem teljesült, ezért Sólyom László szerint a törvény alkotmányellenes.

A köztársasági elnök megküldte az Ab-nek véleményezésre a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt is. A KEH közleménye szerint az államfő indítványában leszögezi: a magánnyugdíjpénztár tagjainak jogai az alkotmány értelmében tulajdonnak tekintendők. A tulajdon alkotmányosan korlátozható, de csak akkor, ha a korlátozás arányban áll az azt szükségessé tevő közérdekkel.   

Sólyom László szerint a magánnyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható, átlátható működése közérdek, azonban az érintetteknek az alkotmány alapján lehetőséget kell kapniuk a kötelező társadalombiztosításba való visszalépésre, ha úgy érzik, hogy a változások aránytalanul hátrányosan érintik őket. Miután a törvény a visszalépés lehetőségét nem biztosítja, a köztársasági elnök szerint az sérti az alkotmány által védett tulajdonhoz való jogot.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.