2009. december. 24. 10:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 24. 10:31 Itthon

Német utasbiztonsági ellenőrök dolgoznak Ferihegyen

Huszonkét, német állampolgárságú utasbiztonsági ellenőr kezdi meg önálló szolgálatát a ferihegyi repülőtéren – közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI).

A huszonöt új ellenőr közül huszonketten sikeres vizsgát tettek december közepén, így ők önállóan járőrözhetnek, hárman azonban - mivel nem feleltek meg a követelményeknek - csak felügyelettel dolgozhatnak Ferihegyen - olvasható az RRI közleményében.

A ferihegyi légikikötőt üzemeltető Budapest Airport még novemberben jelezte az RRI-nek, hogy német ellenőröket akarnak alkalmazni, akik Németországban szerezték meg képzettségüket a közösségi jogszabályok előírásainak megfelelően. A honi szabályozás azonban egyelőre nem ismeri el a külföldön szerzett hasonló képzettséget, ezért a német ellenőrök Magyarországon is kötelesek vizsgát tenni, s addig csak vizsgázott ellenőrök mellett dolgozhatnak.

Kitértek arra is, hogy 2010 májusától az EU légiközlekedés védelmi szabályozásainak megfelelő - az EU bármely országában szerzett - védelmi képzettséget minden tagállamban kötelesek majd figyelembe venni, így nem lesz szükség újabb tagállami vizsgáztatásra.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.