2009. december. 19. 14:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 19. 13:56 Itthon

Rablókat és gyilkosokat fogtak el Pest megyében

Emberöléssel gyanúsított fiatalokat, valamint rablással gyanúsított férfiakat fogtak el Pest megyében a rendőrök - közölte Ármós Sándor a megyei rendőrkapitányság vezetője.

A gyanú szerint egy 19 éves fiatalember és 21 éves társa brutális módon megölt két embert december 4-én Nagykőrösön - mondta Ármós Sándor. Mint mondta, december 11-én bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a szomszédok napok óta nem látták a mellettük lakó 48 éves férfit és a vele élő 42 éves nőt.

Mint kiderült, a 19 éves fiú apja pénzét akarta erőszakkal visszaszerezni, és olyan súlyosan bántalmazta társával együtt a férfit és a nőt, hogy mindketten meghaltak.  A fiú és 21 éves társa - aki ellen rablás miatt is folytatnak eljárást - beismerő vallomást tett; előzetes letartóztatásba helyezték őket.
 
Ármós Sándor bejelentette, hogy a rendőrök két mogyoródi férfit is őrizetbe vettek. Őket azzal gyanúsítják, hogy december 16-án bementek a helyi postahivatalba, a biztonsági őrt fegyverrel a földre kényszerítették, majd a trezorból másfél millió forintot elvittek. A nyomozás adatai szerint segítőjük lehetett egy ottani takarító, aki beengedte őket az épületbe.
 
A rablókat már másnap elfogták. A rendőrség szerint ugyanez a két férfi december elején fegyverrel kirabolt egy benzinkutat is.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.