2009. november. 11. 10:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 11. 12:34 Itthon

Elütött két biciklist, majd otthagyta őket

Önként jelentkezett a rendőrségen az az autós, aki tegnap este, miután elgázolt két kerékpárost, segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről Hódmezővásárhelyen. A gázoló ellen előzőleg országos elfogatóparancsot bocsátott ki a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.

A helyszíni szemle szerint a személygépkocsi a Szoboszlai utcán haladt a vasúti átjáró irányába - közölte a rendőrség. A Fáncsy utca kereszteződésénél a jármű visszapillantótükrével elsodort egy 51 éves kerékpáros nőt. A sofőr nem is lassított, hanem tovább hajtott, és néhány méterrel később hátulról elütött egy ugyancsak kerékpározó 38 éves nőt. Utóbbit a hódmezővásárhelyi mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba, míg az elsodort kerékpáros szerencsére nem sérült meg. Mindkét kerékpáros ki volt világítva.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett minősített esete és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az ügyben. Az éjszaka folyamán a rendőrök megtalálták az okozó autót, és sikerült megállapítani a sofőr személyazonosságát is, aki ellen országos elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség. A sofőr végül önként jelentkezett a rendőrségen.

Budapesten a XIII. kerületében történt cserbenhagyásos gázolás egy gyalogátkelőhelyen szerda reggel; a gyalogos életveszélyesen megsérült, a gázoló segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a rendőrség. A 61 éves nő a Béke úton kelt át, egy kisteherautó elengedte, majd a mellette lévő sávban érkező személygépkocsi elütötte - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről a Lehel út irányába.




Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.