Rendőrség: szabályosan száguldozott a kapitány
Nem követett el szabálysértést a rendőrség tájékoztatása szerint Mihály István gödöllői rendőrkapitány, amikor a Hungaroringre igyekezve nagy sebességgel hajtott végig a pesti Andrássy úton, és nem állt meg az utána eredő rendőröknek - jelenti a HavariaPress. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a járőrök azért mentek az autó után, hogy ellenőrizzék, nem bűncselekményből származik-e.
"Az elmúlt napokban több sajtóorgánum is arról számolt be (a rendőrség itt minden bizonnyal a hvg.hu-ra gondol - a szerk.), hogy a gödöllői rendőrkapitány július 26-án vélhetőleg szabálysértően hajtott végig a pesti Andrássy úton, átszáguldva egy piros lámpán is, majd az M3-as autópályán eltűnt az üldözésére induló járőrök elől." - idézi a kapitányság közleményét a HavariaPress.
Ármós Sándor Pest megyei rendőrfőkapitány azonnal vizsgálatot indított az állítólagos szabálysértés körülményeinek tisztázására, ám ennek során egyértelműen arra a megállapításra jutott, hogy a gödöllői kapitány mindenben az előírásoknak megfelelően járt el. Eszerint a járműve menetlevelében feltüntette, hogy megkülönböztető jelzéssel haladt, és beírta a sziréna használatának célját, illetve módját is; azt pedig nem észlelte, hogy őt egy másik járőrautóval követik, illetve ellenőrzés alá akarják vonni.
A fentiekre tekintettel a vizsgálat azt állapította meg, hogy Mihály István gödöllői rendőrkapitány a jármű vezetőjeként semmilyen szabálysértést nem követett el.
A közleményben az nem szerepel, hogy a kék lámpát hangjelzéssel használta-e a gödöllői kapitány, mert ebben az esetben biztosan nem erednek utána a rendőrök. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének, Belicza Andreának a közlése szerint a járőrök azért eredtek az autó nyomába, hogy meggyőződjenek arról, hogy az nem bűncselekményből származik-e. "Már az autópálya mogyoródi kijáratánál jártak, amikor kiderült, hogy a gödöllői kapitány szolgálati Opeljét követték" - közölte a szóvivő.
A hvg.hu szerdán számolt be arról, hogy július 26-án, vasárnap reggel, egy Opel vezetője az Andrássy óton áthaladt egy piros jelzésen. Amikor ezt a rendőrök észrevették, az autó után eredtek, hogy igazoltassák a szabálysértően közlekedő sofőrt. Egészen a M3-as autópálya Hungaroring kihajtójáig üldözték. Ott a gépjármű lehajtott a pályáról, majd nyoma veszett.
A rendőrök a rendszám alapján utánajártak, kié az Opel, s a nyomok Mihály István gödöllői rendőrkapitányhoz vezettek. A cikkben ugyan nem szerepel, hogy ki ült a volán mögött, ezt nem is tudhattuk. (A gépkocsit a kapitány sofőrje is igénybe vehette.) A csütörtöki közlemény alapján azonban a kapitány lényegében elismerte, hogy ő vezette a járművet.