2009. augusztus. 17. 08:57 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 17. 09:49 Itthon

Francia fesztiválozók balhéztak az Aquaworldben

Francia fesztiválozók garázdálkodtak vasárnap délután a káposztásmegyeri Aquaworldben, a fiatalok azért rongálták meg a bejáratnál berendezéseket, mert nem engedték be őket az élményfürdőbe - tájékoztatta Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Az elsődleges adatok szerint tizenhét fiatal a Sziget fesztiválról ment át a Duna túlpartján található élményfürdőbe, a személyzet azonban nem akarta beengedni őket, mert szerintük túl koszosak voltak. A fiatalok emiatt összeszólalkoztak a pénztárossal, majd a biztonsági őrrel is. Végül egyikük késsel összehasogatta az épület előterében lévő bőrfoteleket. A fiatalok távozóban egy kulcscsomót és egy napszemüveget is magukkal vittek - mondta a sajtóreferens.

A garázdálkodók ezt követően autóba szálltak és kihajtottak a parkolóból. Azonban csak az első két kocsinak sikerült szabályosan kihajtania, a harmadik előtt a személyzet lecsukta a sorompót, így az a füvön keresztül, az öntözőrendszeren átgázolva távozott - tette hozzá. Az élményfürdő dolgozói üldözőbe vették a menekülő fiatalokat, miközben értesítették a rendőrséget. A rendőrök végül a XIII. kerületben tudták megállítani a három autót - mondta Kalyó László. Három fiatal ellen indult eljárás rongálás, lopás és garázdaság miatt - fűzte hozzá.

Henyecz Krisztina, az Aquaworld PR menedzsere azt mondta: azért nem engedték be a fiatalokat, mert azok több ponton sem feleltek meg a létesítmény házirendjének. A fiatalok alkoholos és kábítószeres befolyásoltság alatt álltak - mondta a menedzser. Eddig ilyen még nem fordult elő az élményfürdőben, nem volt randalírozás és senkit nem kellett még kitiltani - tette hozzá. Henyecz Krisztina elmondta azt is, hogy az esetet rögzítették a biztonsági kamerák, a felvételeket átadták a rendőrségnek.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?