2009. június. 29. 12:16 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 29. 21:48 Itthon

Lépre csaltak egy pedofil bébiszittert Budapesten

Gyerekeket molesztáló férfit fogott el a rendőrség Budapesten, az ügynek akár húsz sértettje is lehet - jelentette be a IV. kerület rendőrkapitánya hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A hajléktalan férfi (fotó itt) bébiszitterként hirdette magát egy közösségi portálon, majd a rábízott gyerekeket molesztálta - mondta Baranyi József alezredes. A rendőrségen egy anya tett feljelentést márciusban, miután kétéves gyereke elmondása szerint a férfi fajtalankodott vele.

A rendőrség elrendelte a nyomozást, és szakértőt rendelt ki, aki megállapította: a kisfiúval valószínűleg többször megesett a bűncselekmény, mert élményszerűen mesélte el a történteket. A férfit ezután úgy fogták el, hogy telefonon felhívták, és bébiszitteri munka ígéretével egy bölcsődéhez csalták. A férfi tagadja a bűncselekményt elkövetését, de a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A nyomozás során a rendőrség áttekintette a férfi kapcsolatait a közösségi portálon, és további húsz olyan esetet talált, amikor megtörténhetett a bűncselekmény. Baranyi József elmondta, hogy minden bizonnyal tovább fog bővülni a sértettek köre.

Az eddigi adatok szerint a férfi hozzátartozójának fiát, lányát is molesztálta. A gyanúsított három hónapos csecsemőtől kétéves gyerekig vállalt gyerekmegőrzést a fővárosban és Pest megyében, vélhetően azért, hogy a gyerekek ne tudjanak beszámolni a velük történtekről.

A rendőrség a gyanúsított nevét nem hozza nyilvánosságra, de a police.hu oldalon közzéteszi a fényképét. A kapitány megjegyezte: a kerületben idén ez volt a negyedik ilyen feljelentés. A rendőrség szemérem elleni erőszakkal gyanúsítja a férfit, annak is a minősített esetével, mivel a férfi a felügyelete alatt álló gyerek sérelmére követte el a bűncselekményt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.