2009. június. 24. 18:09 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 24. 18:05 Itthon

Szanyi és Laboda nem szavazza meg a vagyonadót

Több mint tucatnyi MSZP-s képviselő számíthat büntetésre, mivel a frakció álláspontjával ellentétesen szavazott az adótörvények és a vagyonadóról szóló előterjesztés módosító indítványainál hétfőn az Országgyűlésben. Szanyi Tibor mellett Üröm polgármestere is jelezte, hogy nem fogja támogatni a jövő heti zárószavazáson a vagyonadóról szóló jogszabályt.

Az MSZP-frakció senkinek nem adott felmentést a szavazás alól, de ezt csak Szanyi Tibor kérte. Laboda Gábor, Ürüm szocialista polgármestere pedig közölte a frakcióvezetéssel: nem fogja támogatni a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot. 

Laboda Gábor szerdán elmondta, korábban jelezte a frakcióvezetésnek, hogy nem fogja megszavazni a vagyonadóhoz benyújtott módosító indítványokat és jövő héten magát a törvényjavaslatot sem, mert azt polgármesterként nem tudja vállalni. Mint mondta, Ürömön jelenleg is van ingatlanadó, de az a tulajdonosok tíz százalékát sem érinti, az új vagyonadót azonban már a háztulajdonosok felének fizetnie kell. Véleménye szerint aránytalan az ingatlanadó településenként meghatározott mértéke, s az is látható, hogy a gazdagabbak találhatnak majd kibúvót a törvény alól.

Szanyi Tibor nem kapott felmentést a kötelező szavazás alól, tartózkodott a vagyonadóhoz benyújtott, az MSZP által támogatott indítványoknál, így Laboda Gáborhoz hasonlóan büntetésre számíthat. Sajtóhírek szerint Szanyi Tibor nem ért egyet a vagyonadó koncepciójával, ezért nem szavazza meg a törvényt.

Ugyancsak büntetésre számíthat Lendvai Ildikó pártelnök is, aki kétszer szavazott a frakciójával szemben: egyszer, amikor a szakszervezeti üdülők kaptak mentességet a vagyonadó fizetése alól, másodjára pedig akkor, amikor az építőipari vállalatoknak könnyítést adó módosító indítványról döntöttek. Az MTI úgy tudja, hogy a pártelnök tévedésből szavazott rosszul, mert akkor éppen telefonos interjút adott a parlamenti patkóban ülve.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.