2009. június. 15. 13:32 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 15. 13:30 Itthon

Baka András nem alkudozik a főbírói posztról

Baka András főbírójelölt, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában zajlott meghallgatásán hétfőn határozottan leszögezte: nem alkudozik a posztról.

Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke az ülésen elmondta, hogy több képviselőt is megkeresett egy legfelsőbb bírósági bíró, volt bírósági vezető azzal, hogy a szocialisták egy évvel ezelőtti elutasító álláspontjukat azért változtatták meg Baka Andrással kapcsolatban, mert helyettesének választ egy olyan személyt, aki már korábban is pályázott a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesi posztjára. "Nem kívánok Legfelsőbb Bírósági elnök lenni akkor, ha bárki megmondja, ki legyen a helyettesem, és mit gondoljak bizonyos kérdésekben" - szögezte le Baka András.

A jelölt emlékeztetett a néhány nappal ezelőtt, a Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) előtti meghallgatásán tett nyilatkozatára, mely szerint jelöltsége támogatására nem kért senkit, se ezért, se pedig megválasztása esetére senkinek nem ígért sem pozíciót, sem bármiféle más előnyt. "Ha egyetlen pozíció van Magyarországon, ahol szükséges a tiszta választás, akkor a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztja az" - jelentette ki Baka András. A jelölt elmondta: ha megválasztják, pályázatot ír ki az LB-elnökhelyettesi posztra, melyről az LB teljes ülése is véleményt mondhat majd.

Baka András megjegyezte, a legnagyobb megdöbbenéssel fogadta, hogy jelölése kapcsán az újságok "alkuról" írtak. "Elutasítom, hogy az igazságszolgáltatás szolgáltatás lenne, az igazságszolgáltatás szolgál, de nem szolgáltat. A politikát kiszolgáló igazságszolgáltatással egy ország nagyon mélyre süllyedhet" - fejtette ki Baka András.

A Fidesz-frakció nevében Répássy Róbert - ahogy tavaly májusban is, úgy most is - támogatásáról biztosította a jelöltet. Bárándy Gergely szocialista képviselő a maga részéről elismerően szólt Baka András kvalitásairól. A Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka András személyéről néhány óra múlva szavaz a parlament, a jelölt megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatása szükséges.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.