A kormány visszavonta az Advertumnak adott kezességvállalást
Visszavonta az állam az Advertum Kft.-nek ígért kezességvállalást - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Budai Bernadett megerősítette, hogy a kormány felmondta a kezességvállalást. Mint mondta ennek oka az volt: fontos, hogy "jelenlegi válsághelyzetben költségvetési kockázatot semmi ne jelentsen, azt minimalizálják". A kezességvállalás visszavonása is egy kockázatot küszöböl ki - tette hozzá.
Budai Bernadett szerint nem teljesültek maradéktalanul az eredeti ütemben cég által vállalt feladatok.
Az Advertum közleményében jogszabálysértőnek nevezte a határozatot: "A kormány mai határozata - a már megkötött és a Magyar Államot képviselő Pénzügyminisztérium által elismert egyéb szerződésekre vonatkozóan is - jogszabálysértő, egyben a magyar labdarúgás és a magyar költségvetés számára rendkívül káros. Jelen helyzetben elsődleges feladatunk a Magyar Állam képviselője által jogellenesen okozott kár enyhítése, melyet követően kénytelenek leszünk a fennmaradó, nagyságrendileg több milliárd forintos kárunk megtérítése iránti intézkedéseket megtenni, valamint e jogszerűtlen helyzet előidézőinek felelősségre vonását kezdeményezni" - áll a Klausmann Viktor, az Advertum szóvivője által jegyzett közleményben.
A Magyar Közlönyben május 23-án jelent meg, hogy a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat az Advertum Kft. - amely saját meghatározása szerint Magyarország legnagyobb nem budapesti médiacége. Az összegből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektet országos médiarendszer kiépítésére.
A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga november 21-i, rendkívüli közgyűlésén hagyta jóvá az Advertummal kötendő kölcsönszerződést, melynek értelmében a cég átvállalta az MHLL 3,1 milliárd forintos tartozását, amelyért cserébe az élvonalbeli és másodosztályú klubokat tömörítő szervezet 15 évre lemondott a kizárólagos rádióközvetítés jogáról és minden élvonalbeli mérkőzésen öt reklámtábla értékesítéséről az Advertum javára.
Az Advertumnak a kölcsönszerződés értelmében a médiarendszer működtetéséből származó árbevétel legalább húsz százalékát, de minimum 200 millió forintot az Önkormányzati Minisztérium, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség egyetértésében kidolgozott labdarúgó utánpótlás-nevelési programokra kell fordítani.