Tűzfal az udvaron: félrevezette a hatóságokat a szállodatervező
Félrevezette a hatóságokat a tervezője annak az épülő belvárosi hotelnek, amelynek tűzfalát csak pár méterre emelték a szomszédos ház ablakaitól; az önkormányzat az építkezést is leállíttatná - olvasható a Belváros honlapjára feltett tájékoztatóban szerdán.
Korábban az index.hu számolt be arról, hogy egy vállalkozó hatemeletes hotelt épített egy belvárosi ház udvarára úgy, hogy néhány lakó a gangról meg is érintheti a tűzfalat. A hírportál szerint az udvart teljesen kitöltő hotel legálisan, a kerület jóváhagyásával épült. Az ügyben az alpolgármester belső vizsgálatot rendelt el és egy független igazságügyi szakértőt kért fel arra, hogy vizsgálja ki az esetet.
A szakértői véleményt az önkormányzat szerdán hozta nyilvánosságra a honlapján. Ennek összegzése szerint súlyos problémának tekinthető, hogy az építési engedély kiadása során az épület tervezője félrevezette a hatóságokat. Így alakulhatott ki, hogy a kivitelezés során az építtető túllépte a maximálisan megengedhető szintterületi mutatót. Az önkormányzat sajnálatosnak tartja, hogy a másodfokon eljáró hatóság, a Közigazgatási Hivatal is jóváhagyta ezt a félrevezető tervezői számítást.
A szakértői vélemény kitér arra is, hogy a Havas u. 2. szám alatti - ahol az elfalazott lakók élnek - és a Molnár u. 35. szám alatti - az épülő szálloda - épületek kölcsönösen átterjeszkednek egymás telkére. Ez a Havas u. 2. esetében egy több mint száz éves probléma, a Molnár u. 35. szám esetében viszont az építkezéssel alakult ki. Bár az is igaz, hogy a Molnár u. 35. alatti elbontott, régi épület ennél jobban terjeszkedett át a szomszédos telekre.
Emellett további problémát jelent, hogy a Havas u. 2. szám alatti házban tíz-húsz évvel ezelőtt szabálytalanul gázkonvektorokat telepítettek a légudvar irányába. A helyzetet a Molnár u. 35. szám alatti építkezés súlyosbította. Az önkormányzat segíteni kíván az érintett lakóknak, hogy az érintett lakásokban az égésterméket a kéményekbe vezessék el. Ezt a megoldást az önkormányzat saját költségén alakíttatja ki - áll a tájékoztatóban.
Az önkormányzat a fennálló helyzet miatt haladéktalanul kéri a Fővárosi Ügyészséget - amely szintén vizsgálatot indított az ügyben -, hogy a Molnár u. 35. számú épület építési engedélyét semmisítse meg, és állíttassa le az építkezést. Ezzel egyidejűleg előkészíti az ingatlanra vonatkozó változtatási tilalomról szóló előterjesztést, és amennyiben az ügyészség megsemmisíti az építési engedélyt, úgy elrendeli a tilalmat mindaddig, amíg az építtető meg nem egyezik a Havas u. 2. társasház lakóival.
Ezenkívül az önkormányzat felkéri az építési és műszaki osztályt, hogy a kerületben található valamennyi légudvart helyszíni szemlén ellenőrizze, és az esetleg szükséges intézkedésekről készítsen javaslatot - áll a tájékoztatóban.
Az önkormányzat sajtóosztálya az MTI érdeklődésére közölte: a felajánlott lakáscsere és a jogi segítségnyújtás lehetőségét továbbra is fenntartják az érintett lakóknak. Korábban Puskás András alpolgármester arról tájékoztatta az MTI-t, hogy cserelakást biztosítanak azoknak, akiknek lakásuk összes ablaka, vagy a döntő többsége erre a bizonyos tűzfalra néz. Ebben az esetben az önkormányzat a tulajdonában lévő lakások közül olyan cserelakásokat ajánl fel, amelyek napfényesek és az ablakai az utcára néznek. Az érintettek közül többen önkormányzati tulajdonban lévő lakást bérelnek, nekik szintén más bérleti lehetőséget kínálnak fel. Összesen hét lakás lakói érintettek.
Azoknak a lakóknak, akiknek csak egy-egy lakrészük néz a tűzfalra, ingyenes ügyvédi segítséget ajánlott fel az önkormányzat, hogy lakásuk értékvesztése miatt beperelhessék az építtetőt. Az alpolgármester szerint, a lakókkal közösen, valószínűleg az önkormányzat is perelni fog, mivel neki is van itt érintett ingatlanja.