2009. április. 30. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 30. 08:24 Itthon

Bajnai: az emberek többsége belátja, hogy szükség van a takarékosságra

Az emberek többsége belátja, hogy szükség van a takarékosságra, a költségek visszafogására, arról pedig egy év múlva mindenkinek el kell majd számolnia a választóival, hogy az a program, amelyet ő képvisel, segítette-e az országot vagy nem - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Népszava csütörtöki számában megjelent interjúban.

A kormányfő a lapnak egy közelmúltban készült közvélemény-kutatás eredményét idézte, amely szerint az emberek több mint 70 százaléka úgy gondolja, szükség van olyan intézkedésekre, amelyek visszafogják a költekezést, és egyensúlyba hozzák az országot. Hangsúlyozta, hogy jelenleg nem egyszerűen gazdasági válságot kell kezelni, hanem a társadalmi válság veszélyét kell elhárítani, mert ha a gazdasági válságot nem kezelik jól, az ország a tartós lecsúszás veszélyével néz szembe.  
 
Bajnai Gordon szerint a kormány tervezett intézkedései fenntartható egyensúlyt hoznak létre, elhárítják a növekedés előtt már régóta fennálló akadályokat, így képesek enyhíteni a világgazdasági válság csapásait, és hosszú távra is kijelölik az utat. 
 
"Ha az ellenzék alakítana kormányt a következő választás után, akkor sem hiszem, hogy a lényegi, egyensúlyteremtő kérdésekben visszafordulna. Ők is tudják, hogy az ezzel megszerzett bizalom nélkül nincs fenntartható Magyarország" - mondta egy kérdésre. 
 
A Népszavának arra a kérdésére, hogy mennyire puhítható fel a kormány programja politikai demonstrációkkal és sztrájkokkal, a kormányfő ismét leszögezte: a kiadáscsökkentésből nem enged. Ugyanakkor hozzátette: ha van olyan javaslat, amely a takarékosság mértékén nem változtat, de mégis megoldást jelenthet, azzal szemben nyitott és hajlandó tárgyalni róla. Megjegyezte viszont, ha mindenkinek tennének egy kis engedményt, akkor sosem jönne össze az a pénz, amelyből Magyarországot stabilizálni lehet. 
 



Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?