2009. április. 11. 15:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. április. 11. 15:51 Itthon

Előzetesben a robbantásra készülők

Előzetes letartóztatásba került szombaton az a három férfi, akik a gyanú szerint különböző bombákat gyártottak, és akiket a héten fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai – közölte a Pest Megyei Bíróság. Negyedik társuk a gyanú szerint fel akarta robbantani Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő házát, az ő ügyében szombaton kora délután még tartott a tárgyalás az előzetes letartóztatásról.

Kende Katalin, a Pest Megyei Bíróság sajtótitkára a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a három férfi ügyében az NNI jár el, a bíróság 30 napra, május 11-éig helyezte előzetes letartóztatásba őket. Ellenük robbanóanyaggal visszaélés a gyanú.

A negyedik férfi ügyében nem a Nemzeti Nyomozó Iroda, hanem a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, előzeteséről a Pesti központi Kerületi Bíróságon tárgyalnak – ezt szombat délután két órakor még nem fejezték be.

Szerda este Pest megye több pontján összesen négy embert fogtak el az NNI nyomozói. Minden jel szerint robbanószerkezeteket gyártottak. Sikerült felderíteni a műhelyet is, ahol a bombákat készítették. Összesen öt bombát, hetven lőszert és éles lőfegyvereket, alkatrészeket, robbanóanyagokat foglaltak le a nyomozók. A hatóságok szerint a bombákat még aznap éjjel használták volna.

A négy közül annak a férfinek az ügye, aki a gyanú szerint végrehajtotta volna a robbantást szerda éjjel Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő adonyi házánál, a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik. A gyanú szerint egyébként 2007 decemberében ő lőtt Hiller István oktatási miniszter házára is.

Őt állami szerv kényszerítése céljából fegyverrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint emberölés előkészületével, robbanóanyaggal és lőfegyverrel visszaéléssel is gyanúsítják. A társai ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja eljárást.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.