Magyarország fordított utat járt be: 1998-ig az átmeneti országok élén haladt. Az Antall-kormány végrehajtotta a vállalati szerkezetátalakítást, megkezdte a magánosítást, nagy lépéseket tett a csőd- és fölszámolási eljárások terén, a bankrendszer reformjában. A Horn-kormány megszorító intézkedésekkel stabilizálta a gazdaságot; ezt „csúnyán úgy mondjuk, hogy Bokros-csomag”. Ezzel helyreállt a magyar gazdaság versenyképessége, aminek köszönhetően az ezredforduló környékén volt egy „ma már aranykorinak tűnő, páratlanul magas, helyenként négy-ötszázalékos […] gazdasági növekedés”.

A volt miniszter fölhívta a figyelmet arra, hogy az 1998-as nyugdíjreform óta nagy szerkezeti reformokat Magyarországon nem hajtottak végre. „A politikai osztály 2001 után folyamatosan szépen hátradőlt, elkényelmesedett, azt hitte, hogy innentől kezdve a gazdaságpolitika a szubjektív akarat tobzódásának teret enged, mindent lehet, csak akarni kell”. Az Orbán-kormány regnálása idején másfélszeresére emelték a köztisztviselői béreket, majd Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt a közalkalmazottak az ötvenszázalékos béremelést a közalkalmazottakra is kiterjesztették, bevezették a 13. havi bért és nyugdíjat. „Csomó olyan intézkedés született, amellyel föléltük a jövőt” – mondta Bokros, aki szerint azonban „kellő önmérséklettel, józan politikával és ésszerű belátással a népet nem átverve üres, populista, demagóg ígéretekkel” meg lehet az embereket nyerni a reformok és a fölemelkedés számára, és a leszakadás nem szükségszerű végzete Magyarországnak.

Különös tekintettel a pénzügyi világválságra, a CEU tanára nem kívánt jósolgatni, hogy Magyarország mikor kerülhet(ne) ki a gödörből. Szerinte egyelőre a másik három visegrádi országhoz viszonyított további leszakadást, pozícióvesztést kell megakadályozni. A fölzárkózás és a föllendülés föltétele a komoly szerkezeti reformok végrehajtása. A volt pénzügyminiszter szerint „a társadalom egészséges lelkületű és józanul gondolkodó többsége ma már egy ilyenfajta gazdaságpolitikát támogatna”.

© Stiller Ákos

Bokros szerint Magyarország nemcsak a Felvidékkel, hanem a Lengyelországgal történő összehasonlításból sem jön ki jól. Sokkal kulturáltabbak a politikai viták és kevesebb a szociális demagógia, mint Magyarországon. Az ottani politikai elit „nem enged meg magának olyanfajta rövidlejáratú taktikai lépéseket, amiket Magyarországon az uralkodó politikai kultúra már beemelt a mindennapokba”.

Arra a kérdésre, hogy külföldön hogy látják ma Magyarországot, úgy felelt: „Szánakozással. […] Nem büszkeség ma magyarnak lenni. […] Nem tudok hivatkozni pozitív magyar példákra. […] Magyarország intellektuálisan is kiüresedik.”

Magyarországon az elmúlt tíz év kormányai az államháztartási hiányt és az államadósság mértékét fölösleges, érdektelen makrogazdasági adatnak tekintették. Bokros közvetlen pénzügyminiszteri elődje, Békesi László bon mot-ját idézte: „A hiány elég nagy, tud az vigyázni magára, nem kell vele foglalkozni.” Ennek köszönhetően Magyarország az egyetlen a tíz országból, amely a négy maastrichti kritériumból egyet sem teljesített.

Bokros azt javasolta ifjú hallgatóinak, hogy tanuljanak külföldön, tudjanak minél több nyelvet. Ugyanakkor arra is fölhívta a figyelmet, hogy még a legjobb egyetemről kikerült diák diplomája sem jelent garanciát, „örök belépőjegyet” a jólét világába, semmilyen munkahelyet nem lehet biztosnak tekinteni. Hozzátette: aki vállalja a küzdelmet, a nehézségeket, az egyúttal az ország javát is szolgálja. „Azért tartom a fölsőoktatást kulcskérdésnek, mert a fölemelkedésnek ez az egyik legfontosabb biztosítéka.”

A közönség soraiból érkező egyik kérdésre Bokros óva intett az államadósság visszafizetése fölfüggesztésének még a gondolatától is. Ha az állam nem fizeti vissza az adósságait, s ezzel szerződést szeg, akkor nem várhatja el saját polgáraitól sem a jogkövető magatartást, például a tisztességes adózást. Ez pedig az állam bevételeinek csökkenéséhez vezet.

„Ebben az országban a választás nem a válság enyhítése vagy elmélyülése között van, hanem a válság elmélyülése vagy a csőd között” – felelt Bokros egy másik kérdésre. Épp ezért – mint ahogy azt az Élet és Irodalom január 23-i számában megjelent, A reformok kritikus tömege című dolgozatában javasolta – reformokat kell bevezetni az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban és az adózásban egyaránt. Sok reform bizalmat keltene a befektetők iránt, finanszírozható lenne az államadósság, csökkennének a kamatok, kiegyensúlyozottá válna Magyarország gazdasági fejlődése, beleértve az állami szektort is. Ezekkel a reformokkal „olyan növekedési energiákat lehetne fölszabadítani, ami nemcsak a rövid lejáratú válságkezelés szempontjából lenne pozitív, hanem egyúttal a hosszú távú versenyképességünket is helyreállítaná, ami viszont ténylegesen lehetővé tenné a fölzárkózás megindítását”.

Bokros elfogadhatatlannak tartja, hogy a lakosságnak csak az egyharmada fizet egészségbiztosítási járulékot és egynegyede személyi jövedelemadót. Szerinte az ország fölemelkedésének föltétele, hogy az adócsalás nemzeti sportból szégyenné váljék. „Határozottan kérek mindenki, hogy aki adócsaló meg potyautas, meg bliccelő a villamoson, az ne szavazzon rám.”

© Stiller Ákos

Bokros Lajos a hvg.hu-nak azt mondta: semmi esetre sem vállalná a miniszterelnöki megbízást, még akkor sem, ha Bajnai Gordon mögül kihátrál az Magyar Szocialista Párt. Egy – kevéssé valószínű – módon lehetséges az ő kormányfősége: ha Dávid Ibolya elképzeléseinek megfelelően konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az Országgyűléstől erre fölhatalmazást kap. Visszautasította, hogy az ő csatasorba állításával azt a nyugatos, gazdaságilag szabadelvű polgári közepet célozná meg az MDF, amely leginkább az SZDSZ szavazóbázisa. „Nincs ilyen elgondolás.” Főleg azokhoz szól a Demokrata Fórum, akik minden pártból ki vannak ábrándulva.

Bokros megerősítette állítását, hogy – bár e sorok írója is úgy emlékezett és a Hírszerző is ezt állította – sosem lépett be a Magyar Szocialista Pártba. Mind mondta, 1996-ban be akart lépni az akkori nagyobbik kormánypártba, de végül elállt ettől a szándékától, mert „nem éreztem igazán a Szocialista Párt részéről […] az elfogadást, támogatást”. Hozzátette: az MSZP tizennégy évig „jó esetben szemlesütve elhallgatta azokat az eredményeket, amik az én politikámhoz kötődtek”.

Szegő Péter