2009. március. 25. 18:45 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 25. 19:08 Itthon

Életfogytiglan a gyerekét halálra verő kaposvári férfinek

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte szerdán Kaposváron a Somogy Megyei Bíróság azt a 38 éves kaposvári férfit, aki halálra verte a hároméves kisfiát. Az ítélet nem jogerős.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt elítélt vádlott, aki a bíróság határozata szerint legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra, tavaly húsvétkor több napon át bottal ütötte, rugdalta a kisfiút, akire azért haragudott, mert úgy gondolta, hogy nem a vér szerinti gyermeke.

A kisfiú testén halála után 44 sérülést találtak. Nagy fájdalmai voltak, de csak későn akarták orvoshoz vinni, emiatt a bíróság a 31 éves anyát is bűnösnek találta. Őt kiskorú veszélyeztetéséért 3 és fél év börtönre ítélték, a három másik gyermeke felett pedig megszüntették a szülői felügyeleti jogát.

A férfit, aki korábban is bántalmazta gyermekeit és a feleségét, a bíróság tizenegyszer ítélte el, de az asszony mégsem tudott elszakadni tőle. Végül 2007-ben egy dombóvári anyaotthonba költözött a gyerekekkel, ám továbbra is tartotta a kapcsolatot a férjével. Tavaly húsvétkor is meglátogatták a férfit, aki már az első este brutálisan megverte a gyermeket, és a következő három napon is többször megverte, rugdosta, széttaposta mindkét lábfejét.

Az anya látta, hogy a gyermeke egyre rosszabb állapotban van, de nem vitte orvoshoz, és nem engedte ezt az őket meglátogató nagyszülőknek sem. A gyermekkel végül elindultak az orvoshoz, de ezt már későn tették, útközben meghalt. A férfi elismerte, hogy bántalmazta a kisfiút, de azt mondta, "nevelési célzattal" tette. Felesége tagadta a bűnösségét, azt állította, nem volt lehetősége segítséget hívni. A férfi és védője enyhítésért, az asszony és védője felmentésért fellebbezett.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?