2009. március. 04. 10:25 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 04. 10:16 Itthon

2013-ig még nem lesz gyorsabb a Pécs-Budapest IC

Nem csökken a következő négy évben a Budapest és Pécs között közlekedő InterCity vonatok jelenlegi mintegy háromórás menetideje - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.

Az érintett vasútvonal rekonstrukciója nem szerepel a MÁV 2013-ig szóló programjában. A szinten tartó karbantartási munkákat folyamatosan végzik, ezek azonban kizárólag a menetidő betartását biztosítják.
    
Egyébként az új, harmadik generációs InterCityk már a legkorszerűbb technológiájú kocsikkal közlekednek. Ebből idén tavasszal egy újabb szerelvényt állítanak forgalomba, a régebbi IC-k huzatait pedig lecserélik, a második generációs kocsikba tetőklímát szerelnek - olvasható a baranyai napilapban.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?