2009. március. 02. 13:52 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 02. 13:54 Itthon

Orbán és Tőkés közösen kampányol

A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában. Erről Orbán Viktor, Fidesz elnöke és Tőkés László romániai magyar EP-listavezető állapodott meg a két politikus hétfői találkozóján Budapesten.

Orbán Viktor a találkozó után tartott sajtótájékoztatón arra hívta a fel a figyelmet, hogy először lesz azonos időben az EP-választás Erdélyben, a Felvidéken és Magyarországon, ez pedig komoly kihívás és lehetőség is a nemzeti elkötelezettségű erőknek, hogy a mondandójukat, programjukat, mozgásukat "össz-kárpát-medencei magyar politikai akcióvá" alakítsák. Tőkés László azt mondta: az egységes magyar európai képviselettel "lehetővé válik bizonyos értelemben még Trianonnak a korrekciója" is.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.