2009. február. 18. 16:45 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 18. 16:41 Itthon

Száz somogyi polgármester tiltakozik

Száz somogyi polgármester tiltakozó levelét adta át Gelencsér Attila (Fidesz), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke Bajnai Gordon gazdasági miniszternek szerdán Budapesten; a települések vezetői azt kifogásolják, hogy oktatási-nevelési intézményeik kimaradtak egy régiós fejlesztési támogatásból.

Az óvodások a lóistállóban maradnak 

Százmilliárdot költ az állam uniós forrásból oktatási intézmények felújítására. A soha nem látott lehetőséggel azonban éppen a legrászorultabb önkormányzatok képtelenek élni, nekik az unió se jelent megváltást. A szereplők egymásra mutogatnak, miközben az oktatás tovább termeli az esély nélküli fiatalokat. Tantörténet a Fejér megyei Káloz, Sárkeresztúr és Sárszentágota közös pályázatának elvetélésről. Tovább a cikkhez.

Mintegy száz Somogy megyei település iskolája, óvodája és bölcsődéje maradt ki Somogyban egy, a dél-dunántúli régióban lévő közoktatási intézményeknek adott támogatásból - közölte sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila, aki elmondta: megbeszélést folytatott Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterrel, és átadta a tárcavezetőnek az érintett Somogy megyei települések polgármestereinek tiltakozó levelét.

Beszámolt arról, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 9 milliárd forintot ítélt oda tizenegy somogyi közoktatási intézménynek. Mivel a támogatásra csak integrált intézmények pályázhattak, csupán mintegy negyven iskolának, óvodának és bölcsödének jut a felújítási pénzből. A kimaradt intézmények 2014-ig szinte semmilyen európai uniós fejlesztési forrást nem kaphatnak majd - tette hozzá Gelencsér Attila.
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.