2009. február. 07. 17:56 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 07. 17:15 Itthon

Visszahívták a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét

Visszahívta tisztségeiből Juhász Istvánt, a pécsi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét a városi közgyűlés szocialista frakciója szombaton - tájékoztatott a frakció.

A döntés Juhász István gazdasági bizottsági elnöki posztját, tagságát, valamint költségvetési bizottsági tagságát érinti. A lépést a frakció egy nevének elhallgatását kérő tagja nem kívánta indokolni.

Juhász István azt mondta, a frakció ülésén nem vett részt, a határozatról telefonon tájékoztatták, és azzal magyarázták, hogy ő terjeszti a sajtóban a napokban megjelent információkat, amelyek szerint függetlenként indulna Pécs Tasnádi Péter halálával megüresedett polgármesteri székéért.

A politikus hangsúlyozta, hogy ez nem így van, ezeket a híreket cáfolta, de a frakció tagjai mégis ezt feltételezték róla.

Sajtóhírek szerint Juhász István egyezséget kötött a Fidesszel a közelgő pécsi időközi polgármester-választással összefüggésben. Ennek lényege, hogy indulásával megosztaná a baloldali szavazókat, nagyobb esélyt adva a Fidesz jelöltjének, Páva Zsoltnak, akitől alpolgármesteri tisztséget kapna cserébe, ha még további két szocialista közgyűlési tagot is maga mellé állít a frakcióból. E nélkül ugyanis hiába lenne a városnak fideszes polgármestere, a közgyűlésben megmaradna a MSZP-SZDSZ többség.

Juhász István szombaton megjegyezte ugyanakkor, hogy "mostantól új alapokon kell gondolkodnia", és "bár mindez idáig nem is volt kérdés", a történtek után az is elképzelhető, hogy elindul az időközi polgármester-választáson.
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.