2009. január. 08. 19:27 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 08. 19:15 Itthon

Párizs a magyar hatóságok együttműködését kérte az eltűnt lány miatt

A párizsi ügyészség december végén hivatalosan kérte a magyar igazságügyi hatóságok együttműködését a Budapesten eltűnt francia diáklány ügyében - közölték csütörtökön igazságügyi források a francia fővárosban.

A francia hatóság december 31-én terjesztette elő nemzetközi bűnügyi jogsegélyre irányuló megkeresését, ugyanazon a napon, amikor Ophélie Bretnacher szülei feljelentést tettek a Fővárosi Főügyészségen emberrablás és fogva tartás miatt - értesült az AFP francia hírügynökség.

A szülők feljelentését a magyar vádhatóság elutasította, és ezt azzal indokolta, hogy a rendelkezésre álló adatok és a feltárt tények alapján semmiféle bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eltűnés körülményeit, egy szerdai sajtótájékoztatón elhangzottak szerint bűncselekményre utaló jelet eddig ők sem találtak.

A tavaly szeptember óta a Budapesti Corvinus Egyetemen tanuló lány december 4-én, a hajnali órákban tűnt el, azután, hogy egyedül indult haza egy pesti szórakozóhelyről budai lakásába.

A párizsi ügyészség december közepén előzetes nyomozást indított Ophélie Bretnacher ügyében, szintén emberrablással összefüggésben. A keresésben december 18-a óta francia rendőrök is segítenek a magyar hatóságoknak, és - szintén december 18-án - Budapestre érkezett egy francia ügyész is.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.