2008. november. 19. 12:52 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 19. 13:32 Itthon

Szegregálták a cigány tanulókat a hajdúhadházi iskolák

Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) mai ítéletével a hajdúhadházi szegregációs perben hozott elsőfokú ítélet azon rendelkezését, amely kimondta: jogellenes elkülönítés miatt jogsértést követett el a település két általános iskolája. A jogsértő állapot megszüntetését azonban nem kötötte határidőhöz.

Az LB helybenhagyta továbbá az elsőfokú ítélet a jogsértés abbahagyására és az attól való eltiltásra vonatkozó rendelkezéseit. Az Esélyt a Hátrányos Gyerekeknek Alapítvány indított pert a hajdúhadházi önkormányzat és a fenntartásában lévő Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, és a Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola ellen, mert szerintük a településen élő cigány tanulókat jogellenes elkülönítetten oktatják, szegregálják.

Az ítélet ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2007 tavaszán megállapította a jogellenes elkülönítést, és ennek abbahagyására, illetve a további ilyen jellegű jogsértések megelőzésére kötelezte az alpereseket.  Az elsőfokú ítéletet a hajdúhadházi önkormányzat megfellebbezte. A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla 2007. december 13-án hozott ítéletében részben megváltoztatta az első fokon hozott ítéletet, és csak a hátrányos megkülönböztetés tényét állapította meg.

A felperes a másodfokú, jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt. Az alperes, a jogerős ítélet hatályban tartását kérve, ellenkérelmet nyújtott be. Az Legfelsőbb Bíróság által hozott ítélet indokolásában elhangzott: az elsőfokú ítélet a jogsértés abbahagyására és az eltiltásra vonatkozó rendelkezéseit azzal a korrekcióval hagyta helyben, hogy mellőzte az ezekre vonatkozó határidőt.

Hirdetés