2008. június. 13. 08:39 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 13. 08:41 Itthon

Orbán: az SZDSZ-szel „vadházasság” lenne

Orbán Viktor szerint egy előre hozott választás után tárgyi kérdésekben lehet együttműködés a Fidesz és az SZDSZ között, de a koalíció lehetőségét kizárta a Fidesz elnöke a TV2-nek adott interjúban.

A pártelnök szerint az együttműködés elsőként arról szólhat, hogy oszlassák fel a parlamentet, majd a választást követően, miután az emberek kijelölték milyen irányba mozduljon el Magyarország, akkor tárgyi kérdésekben is lehet együttműködés a Fidesz és az SZDSZ között.

Mint mondta, gazdasági kérdésekben, például az adócsökkentés ügyében úgy látja, vannak átfedések a két párt elképzelései között. Orbán Viktor ugyanakkor, kérdésre válaszolva, ismét kizárta a koalíció lehetőségét, szerinte ez fel sem merül. „Ez egy vadházasság lenne, azt hiszem” – jegyezte meg a Fidesz elnöke. Még nincs időpontja a találkozójuknak Fodor Gáborral, az SZDSZ új elnökével.

A Monokon bevezetett és nagy vihart kavart „közmunkáért segélyt” program kapcsán Orbán Viktor azt mondta: hasonló irányba tartó döntéseket a polgári kormány is hozott, amikor a gyerekek iskolába járásához kötötte a családi pótlék kifizetését. A Fidesz elnöke szerint ilyen ügyekben nem lehet Budapestről megmondani, jó-e vagy rossz, amiről Monokon döntöttek.

Mint mondta, ha a Fidesz kormányra kerül, akkor új egyezséget akar kötni az önkormányzatokkal is. Amennyiben a többségük azt mondja, hogy jobban tudná felhasználni a szociális segélyre rendelkezésre álló pénzt, ha megkapná a döntési szabadságot, akkor ezt meg kell adni az önkormányzatoknak.

A Kéri László politológus által szervezett zártkörű rendezvényen mondott, majd kiszivárgott kijelentései kapcsán Orbán Viktor azt mondta: sokat gondolkodott azon, hogy Kéri keze benne van-e kiszivárogtatásban, de szerinte nem. Mint mondta, ha elmegy egy ilyen rendezvényre, ahol a meghívó leteszi a nagyesküt, hogy soha semmi nem szivárog ki, ő akkor is „úgy él”, hogy amit mond, azt felveszik, lehallgatják és később felhasználhatják ellene. Ugyanakkor Orbán leszögezte: nem volt semmilyen „beszéd”, mert három órán keresztül beszélgettek.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.