Gyurcsány új miniszterei: vagy jót, vagy semmit
Az egészségügyi miniszter kinevezésétől várják a legtöbbet a hvg.hu által faggatott szakemberek. Az új miniszterek szakma- és pályatársait, illetve egy politikai elemzőt kérdeztünk az új névsorról. Egyelőre még senki nem követelte lemondásukat. A mézeshetek azonban aligha tartanak sokáig.
Többet kellett tennie Gyurcsány Ferencnek, mint pótolni a kiesett kormánytagokat: az átalakításhoz politikai tartalmat is kellett rendelni – magyarázza Gyulai Attila, a Political Capital elemzője. A civilek beemelésével a kisebbségi kormányzásra készülő kormányfő vélhetően a párbeszédre nyitott, tárgyalóképes kormányzás üzenetét közvetíti. „Ez azonban nem biztos, hogy bejön, hiszen Takács Albert is nagyon hamar pártpolitikai típusú konfliktusokba keveredett. Ha már valaki miniszter lesz, akkor nem maradhat civil vagy szakember, akkor már politikus” - mondja az elemző. Nem a civilek formálják maguk képére a kormányzatot, inkább ők öltik magukra a politikusok maszkját.
Ami az esetleges további vagy idő előtti személycseréket illeti, Gyulai Attila kételkedik: „Gyurcsány Ferencnek azt kell most demonstrálnia, hogy össze tud állítani egy működőképes kormányt, amihez működőképes programot rendel”. Az elemző szerint Gyurcsány tulajdonképpen az átalakítást megelőzően megfogalmazott két várakozást vegyítette: egyfelől szakembereket nevezett ki, másrészről MSZP-s politikusokat helyezett a tárcák élére.
© Túry Gergely |
„Molnár Károly jó rektora volt a BME-nek” - reagált Pongorné Csákvári Mariann, amikor arról kérdeztük az Innostart igazgatójaként mit szól Molnár Károly kinevezéséhez. Öröme azonban elsősorban annak szól, hogy a kutatás-fejlesztés értékelése és támogatása ilyen szintre lépett. Azzal kapcsolatban, hogy tudott-e arról, Gyurcsány Ferenc szándéka egy ilyen tárca létrehozása, azt válaszolta: személy szerint nem, de az innovációval foglalkozó szakmai körök régóta szorgalmazták ezt. „Nagy öröm, hogy ennyire koncentráltak érvényesülhetnek a szakmai szempontok” – nyilatkozta a hírre Polgárné Májer Ildikó, aki a Magyar Innovációs Szövetség elnökségében ült együtt Molnár Károllyal. A leköszönő rektort nyitott embernek tartja, ám még ennél is fontosabb a személyén keresztül létrejövő intézmény.
Mások már nem ennyire optimisták, de ők persze csak név nélkül nyilatkoznak. Az egyik műegyetemi kolléga például elismeri ugyan Molnár érdemeit, elsősorban a kompromisszumkészségét és a hajlékonyságát, sőt még azt is mondja, hogy a jelölt "politikus alkat", de nem vár semmi újat vagy valami különösen jót a kutatás és fejlesztés miniszteri felügyeletétől. "Ez mindaddig rizsa marad, amíg a GDP egy százaléka alatt költ az ország a tudományra" - hangzik a borúlátó prognózis.
Az új szociális és foglalkoztatásügyi miniszter Szűcs Erika ismeretlen vidéki politikusnak tűnik, de szociális kérdésekben korábban is exponálta már magát. Az előző ciklusban a parlament szociális bizottságának tagja volt. Egy, a bizottságban vele dolgozó párttársa szerint szakpolitikusként a gyermekszegénység, a nők helyzete, az esélyegyenlőség tárgykörében tevékenykedik, a foglalkoztatás kevésbé számít szakterületének. Szóval nagyjából minden, ami a szociális területhez tartozik. „Egy politikus jó vezető is, márpedig Szűcs Erika a vállalkozói világban is helytállt” – magyarázza forrásunk.
Az új környezetvédelmi miniszter,
Szabó Imre © Stiller Ákos |
A középen álló, független civil imázsát öltötte magára Gyenesei István, aki a Somogyért Egyesület színeiben lett országgyűlési képviselő. „Bajnok a politikai háttéralkukban, jó a helyzetfelismerő és a szervezőkészsége; elég abba belegondolni, hogy a Somogyért népszerűsége a nagypártokéval vetekszik” – sorolja egyik politikai ellenlábasa, aki azt is hozzáteszi: Gyenesei persze ennyi politizálás után valóban ért az önkormányzatisághoz, de rengeteg energiát és pénzt öl PR-be. Miniszterré választásával, vélekednek egyesek, Gyurcsány Ferenc a kisebbségi kormányzásra készül. Mert bár a somogyi képviselő eddig is jobbára a szocialistákkal működött együtt, így ez már biztos lesz. Van olyan ellenzéki is, aki a rendszerváltás előtt a KISZ és a párt apparátusából induló, majd a Somogy Megyei Tanács elnökeként befutó Gyenesei jelöltségét csak annyival kommentálta: "visszanő, ami összetartozik".
Kiszelly Zoltán politilógus az MTI-nek úgy vélekedett, a kormányváltás Gyurcsány Ferenc megerősödését szolgálja, ám az átalakítás sem fogja megoldani a valós problémákat: új fejek vannak, de új program nincs. A bizonytalanság továbbra is rontja a hatékonyságot, nem döntések születnek, hanem csak eldőlnek az ügyek.