2008. március. 03. 18:45 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 03. 18:47 Itthon

Kaltenbach vezeti a Független Rendészeti Panasztestületet

Kaltenbach Jenő egykori kisebbségi ombudsmant választotta meg elnökének hétfőn a rendőrség szakmai tevékenysége feletti civil kontroll céljából létrehozott Független Rendészeti Panasztestületet.

Kaltenbach Jenő elmondta, hogy ő Juhász Imrét jelölte ki saját helyettesének, s a február 25-én alakult panasztestület ezzel megkezdi a munkáját. Mindaddig azonban nem tudnak teljes kapacitással működni, amíg nem épül ki a hivatal, nem állapítják meg ügyrendjüket és nincs állandó székhelyük. A végleges elhelyezésig a Képviselői Irodaházban fogadják az esetleges panaszokat - tette hozzá.

Kaltenbach Jenő tájékoztatása szerint a hivatalban hatan foglalkoznak majd a rendőri intézkedés közben esetlegesen történt jogsértésekre vonatkozó panaszokkal. A panasszal élőknek a sérelem elkövetésétől nyolc nap áll rendelkezésére jelezni azt a hivatal felé, de 30 napnál semmiképpen sem több.

A kormány tavaly májusban kezdeményezte a rendőrségi törvény módosítását, amely lehetővé tette a Független Rendészeti Panasztestület létrehozását. A testülethez panasszal fordulhat bárki, akit sért a rendőri intézkedés vagy annak elmulasztása.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.