2008. február. 29. 18:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. február. 29. 18:36 Itthon

Kecskeméti krőzus is érintett az adócsalási ügyben

Több milliárdos adócsalási ügy gyanúsítottját fogták el autójából kirángatva, Kecskemét belvárosában, ötven vámkommandós összehangolt akciója során. H. Csaba, a város egyik keggazdagabb embere, a nyomozó hatóság szerint fiktív számlákat állított ki építőipari cégek részére.

Több tucat embert érint az az adócsalási ügy, amelynek nyomozását idén kezdte meg a rendőrség, s amely miatt február 28-án reggel látványos akció keretében elfogták az egyik gyanúsítottat, H. Csabát. Rajta kívül még hárman kerültek őrizetbe. A hírek szerint ez csak a kezdet. A vám- és pénzügyőrök szeretnék kikérdezni a kecskeméti Malom Center egyik tulajdonosát is. Ezzel azonban kénytelenek várni, mert a vállalkozó  éppen egy El-camino zarándoklaton vesz részt  Spanyolországban.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától (VPOP) nyert értesülés szerint emberei egy  hárommilliárd forintos adócsalási ügyben nyomoznak. A fiktív számlákat kiállító vállalkozáslánc fõ tevékenységi helye Bács-Kiskun megye volt, de a pénzügyőrök akciója – úgy tudjuk – Jász-Nagykun-Szolnok megyére is kiterjedt. Az  ügyben tovább folyik a nyomozás, és erre való hivatkozásssal  a VPOP minden további információtól elzárkózott. 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?