2008. február. 12. 10:05 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 12. 10:03 Itthon

Százezer forint nyomravezetői díj az ózdi fenyegetőzőért

Százezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Borsod megyei rendőrfőkapitányság vezetője annak az eddig még ismeretlen tettesnek a kézre kerítéséért, aki Ózdon, a Vasvár út egyik lakóházában a földszinti postaládák egyikére üzenetet helyezett el, amely szerint este 10 órakor az épületben bomba robban.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa elmondta: a még szombaton történt eset miatt az ózdi rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki - a rendőrség információi szerint - szombaton 17.30 és 18.30 óra között a Vasvár úton lévő lakóház földszinti postaládáinak egyikére üzenetet helyezett el, ami szerint a lakóházban este 10 órakor bomba robban. Az épület módszeres átkutatása után kiderült, hogy a fenyegetés
valótlan volt. 
   
Hozzátette, hogy a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ismeretlen tettes kilétének megállapítását, vagy elfogását közvetlenül elősegítő személy részére százezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A rendőrség a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja, a bejelentő személyét bizalmasan
kezeli.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.