2008. február. 06. 14:36 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 06. 14:40 Itthon

Fiktív számla miatt bukik a becsehelyi körjegyző

Kötelességszegés miatt hivatalvesztéssel sújtották a Zala megyei Becsehely és Valkonya fegyelmi tanácsaként eljáró képviselő-testületei a települések korábbi körjegyzőjét - közölte szerdán Németh Géza, Becsehely polgármestere.

A körjegyző ellen októberben indult az önkormányzatoknál fegyelmi eljárás hivatali kötelességszegés, a nagykanizsai rendőrkapitányságon pedig büntetőeljárás csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás miatt. A vizsgálatok azért indultak, mert a körjegyzőség elszámolásaiba több mint 4 millió forint értékű, irodaszerekről szóló, feltehetően fiktív számla került.

Az önkormányzatok által indított fegyelmi eljárás decemberben zárult le azzal, hogy az addigi felfüggesztés után hivatalvesztéssel sújtották a körjegyzőt. Az MTI úgy tudja, hogy a döntés nem vált jogerőssé, mert az érintett a munkaügyi bíróságon kért jogorvoslatot - mondta el Németh Géza.

A távirati iroda értesülése szerint a rendőrség által indított nyomozás még tart. Januárban foglalták le a iratokat, amelyekkel kapcsolatban szakértői vizsgálat folyik.

Molnár József, a nagykanizsai rendőrkapitányság vezetője korábban azt mondta, a becsehelyi önkormányzat feljelentése alapján indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. A gyanú szerint egy irodaszer-kereskedő cég alkalmazottja is közreműködhetett abban, hogy a két település önkormányzatánál összesen 4,4 millió forintot könyveltek el, a feltételezések szerint fiktív számlákkal.
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.