2008. január. 08. 12:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. január. 08. 12:47 Itthon

NetHangulat index: ünnepi emelkedés

Miután novemberben története mélypontját érte el a hvg.hu NetHangulat indexe, decemberben – vélhetően az ünnepekkor szokásos „derűlátóbb” hangulatnak köszönhetően – 2 pontos növekedést regisztráltunk. Az index így a 2007-es évet 25 ponton zárta – az internetezők mindössze 18 százaléka számít optimistának, 77 százalékuk szerint ugyanakkor Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.

Az NRC Piackutató immár több mint másfél éve méri fel az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról, és a közeljövőt illető várakozásairól. Júliusban az index még 32 ponton állt, azóta azonban folyamatosan csökkent, és november végére története eddigi mélypontjára süllyedt. Az akkori 23 ponthoz képest december végén 2 ponttal magasabb értéket mértünk: az index jelenleg 25 ponton áll. Mindez megfelel a Nethangulat mérések eddigi tapasztalatainak, miszerint a karácsonyi-szilveszteri ünnepek idején – az átlagosnál valamivel optimistább közhangulatnak köszönhetően – az index értéke valamelyest nő, ezt azonban eddig januárban mindig csökkenés követte.

A Nethangulat mérések elején, 2005 őszén még 40 pont feletti (és a választások környékén az 50 pontot is megközelítő) index tavaly júniusban, a megszorító intézkedések bejelentése után zuhant egyetlen hónap alatt zuhant 40-ről 27 pontra, eddigi legalacsonyabb értékét pedig most novemberben vette fel. Kérdés, hogy ez a növekedés valóban csak az Ünnepeknek köszönhető-e, és az átmeneti javulást követően januárban folytatódik-e a negatív tendencia?

Összehasonlításképpen érdemes felidézni, hogy egy évvel ezelőtt, 2006 decemberében a Nethangulat index 31 ponton állt (vagyis 6 ponttal magasabban, mint most!), 2007 elejére viszont 4 pontot csökkent, és januárban már csak 27 pontot vett fel. Hasonló mértékű csökkenés azt jelentené, hogy idén januárban újabb negatív rekordot jegyezhetnénk fel az index történetében.

A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés korábbi hónapokkal megegyező módon novemberben is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek. A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyikében borúlátó hangulat jellemezte. Az index eddigi maximumát az országgyűlési választások idején érte el, minimumát 2007 novemberében. Decemberben az internetezők 77 százaléka számított pesszimistának, és csupán 18 százaléknyian vélték úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Magyarországon inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

október

november

december

Optimista
Egyértelműen vagy inkább
jól alakulnak a dolgok

18%

16%

18%

Nem tudja megítélni

5%

4%

5%

Pesszimista
Egyértelműen vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok

77%

80%

77%


Eltűnt a tavaszi bizakodás (Oldaltörés)

A NetHangulat index növekedését szinte minden demográfiai szegmensben megfigyelhettük – a férfiak (28 pont) még mindig optimistábbak, mint a nők (21 pont), mint ahogy a budapestiek (27 pont) valamivel derűlátóbbak a vidéken élőknél (24 pont). Az ötven évnél idősebbek körében az index értéke továbbra is messze kiemelkedik az átlaghoz képest: ebben a korosztályban 35 ponton áll.

Az ország jelenlegi helyzete

Az ország várható helyzete egy év múlva

2007. I.

30

32

2007. II.

29

33

2007. III.

31

35

2007. IV.

28

31

2007. V.

27

30

2007. VI.

28

31

2007. VII.

31

33

2007. VIII.

30

31

2007. IX.

28

30

2007. X.

28

29

2007. XI.

27

28

2007. XII.

29

30

A válaszadók a kutatás során nem csak általánosságban, hanem egyes tényezők szerint lebontva is értékelték az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. A megkérdezettek az iskolai osztályzatoknak megfelelően ötös skálán külön értékelték a demokrácia működését, a gazdasági helyzetet, az egészségügyi ellátást, a közlekedést, a szociális ellátást és az ország nemzetközi megítélését. Az ország helyzetét kifejező mérőszámok a NetHangulat indexhez hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50 tekinthető – az ennél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak.

A főindexhez hasonlóan az ország helyzetét jelző mutató is két pontot nőtt novemberhez képest, és decemberben 29 ponton állt. Mindez azt jelenti, hogy – kisebb hullámhegyektől eltekintve – az internetezők az elmúlt egy évben nagyjából ugyanolyannak ítélték az ország helyzetét. Leginkább az egészségügyi ellátással és a gazdasági helyzettel elégedetlenek (előbbi 2,01-os, utóbbi 1,86-os értéket vesz fel ötös skálán), leginkább pedig a demokrácia működésével „elégedettek” (2,35-os érték), bár ez utóbbi megítélése nyár óta jelentősen romlott.

Az egy évvel későbbi várakozásokat mutató index most már hónapok óta mindössze egy ponttal haladja meg a jelenlegi helyzet értékét, ami arra utal, hogy a netpolgárok csupán csekély mértékű pozitív változást prognosztizálnak a közeljövőben (az év első felében még sokkal optimistábbak voltak, ekkor ugyanis még 3-4 ponttal meghaladta a jövőbeli állapotot jelző index értéke az aktuális mutatóét). Leginkább a gazdasági helyzetet illetően számítanak pozitív fejleményekre, de javulást várnak az ország nemzetközi megítélésében és az egészségügyi ellátásban is – ez utóbbiban ugyanakkor kevesebben bíznak, mint fél éve.

Az anyagi helyzet javulásában még mindig bíznak (Oldaltörés)


Az egyén jelenlegi helyzete

Az egyén várható helyzete egy év múlva

2007. I.

51

52

2007. II.

51

52

2007. III.

51

54

2007. IV.

48

51

2007. V.

49

52

2007. VI.

50

52

2007. VII.

51

53

2007. VIII.

52

54

2007. IX.

49

52

2007. X.

50

53

2007. XI.

49

51

2007. XII.

49

51

A kutatás során az internetezőket arra is megkértük, hogy ötös skálán értékeljék saját jelenlegi és jövőbeli helyzetüket: az anyagi helyzet, a munka (tanulás) és az emberi kapcsolatok tekintetében. Az egyéni helyzetet kifejező mérőszámok a korábbiakhoz hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50-es érték tekinthető, amelynél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak. Az internetezők a vizsgált dimenziók közül emberi kapcsolataikat értékelik a legjobbnak és anyagi helyzetüket a legrosszabbnak. Ez a sorrend a felméréssorozat kezdete óta nem változott.

Az egyén jelenlegi helyzetét mutató index értéke márciusig minden esetben elérte a középpontot jelentő 50-es értéket – áprilisban azonban megszakadt a sorozat, az index értéke 48 pontra csökkent. Decemberben az index 49 pontot vett fel, pontosan annyit, mint egy hónappal korábban, így ezen a téren az év vége nem hozott növekedést. A várakozásokat jelző index továbbra is 2 ponttal magasabb a jelenleginél. A pozitív várakozások leginkább az anyagi helyzetre vonatkoznak – komoly javulásra ugyanakkor ezen a területen sem számítanak.


Az inIntézmények bizalmi indexe alig változott (Oldaltörés)


Az elmúlt hónapban a vizsgált 14 intézmény többségénél megfigyelhettünk valamilyen irányú változást a bizalmi indexek értékében – ezek az 1-2 tizedpontos változások ugyanakkor nem tekinthetők statisztikai értelemben jelentősnek. A legnagyobb – 3 tizedes – növekedést az egyházak esetében könyvelhettük el, ami ugyancsak magyarázható az ünnepi hangulattal és az egyházak, illetve tevékenységük középpontba kerülésével.

2007 végén az Alkotmánybíróság, valamint a vizsgált nemzetközi intézmények bírnak a legnagyobb presztízzsel az internetezők körében. Legkevésbé a politikai intézményekben bíznak a netpolgárok: a parlament és a kormány tízes skálán csupán a 3-as értéket éri el, a pártok 2,3-es bizalmi indexe pedig azt jelzi, hogy a nagy többség nem tartja hitelesnek ezeket a szervezeteket – 44 százalék egyes osztályzattal fejezi ki, hogy egyáltalán nem bízik meg a politikai pártokban.

Intézmények bizalmi indexe (10-es skálán)

november

december

változás

Alkotmánybíróság

5,8

5,6

le

Európai Unió

5,4

5,6

fel

ENSZ

5,6

5,5

le

NATO

5,1

5,1

-

Bíróságok

5,0 4,9

le

Ombudsmanok

5,0

4,9

le

Rendőrség

4,8

4,8

-

Köztársasági elnök

4,7

4,7

-

Civil szervezetek

4,5

4,5

-

Önkormányzatok

4,5

4,3

le

Egyházak

3,7

4,0

fel

Parlament

2,9

3,0

fel

Kormány

2,8

3,0

fel

Politikai pártok

2,2

2,3

fel

A felmérést az NRC 2007. december 27-31. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.