2007. december. 07. 17:47 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 07. 20:26 Itthon

Mikulás-rali: 220 pilóta között ifj. Tóth is rajtol

Az idén már külföldön versenyző hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János és szinte a teljes hazai élmezőny indul vasárnap az év utolsó hazai raliversenyén, a Mikulás-ralin.

A viadal iránt óriási az érdeklődés, a Veszprém-környéki pályákon összesen 220 pilóta és navigátora küzd majd az elemekkel és a kilométerekkel. "Látványos, hosszan belátható gyorsasági szakaszok, remek verseny és jó hangulat" - mondta ifj. Tóth, miután bejárta a pályákat. "A pályák bizonyos részén már versenyeztünk ob-futamokon, csak vasárnap ellenkező irányban teljesítjük ezeket. A szakaszok nem túlságosan hosszúak, a rendezők összesen négy különböző pályát jelöltek ki. A leghosszabb ezek közül tizenegy kilométer."
   
Ifj. Tóth elmondta, már alig várja, hogy ismét hazai közönség előtt versenyezhessen, hiszen ebben az évben a Peugeot S2000-essel a nemzetközi IRC-sorozatban jeleskedett. A Veszprém környéki utak állapota változó: a tisztán murvás részeken nincs különösebb gond, de a földutakon, amelyeket feláztatott az eső, meglehetősen nagy a sár. Ez azonban egyedül a versenyzőknek jelenthet gondot, a nézők csak nyerhetnek vele. Az idény utolsó hazai raliversenye vasárnap 9 órakor kezdődik és a nyolc gyorsasági szakasz teljesítése után várhatóan késő délután ér véget.
Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.