Lehet-e pert nyerni autópálya-matrica hiányában?
Autópálya-matrica hiányában igen sokba tud kerülni néhány kilométer autózás, de még kellemetlenebb a 12 vagy 63 ezer forintos csekket befizetni, ha megtérítettük a díjat. Meddig kell megőrizni az igazoló szelvényt, és mivel bizonyítható a vásárlás, ha sms-ben vagy interneten vásárolunk?
© Nemzeti Autópálya Rt. |
Az autósok többsége nem tudja pontosan, meddig kellene megőriznie matricáját, bizonylatát, sms-visszaigazolását, netes rendeléséről érkező számláját, és ezek hiányában van-e módja bizonyítani, hogy megfizette az autópálya használatának díját. A pótdíj pedig igen borsos: egy D1 kategóriába tartozó, vagyis személygépjármű esetében 15 napon belül fizetve megúszhatjuk 12 750 forinttal, a 16-dik naptól azonban már egy matrica nélkül megtett útszakasz 63 750 forintunkba is kerülhet.
A pótdíj szándékosan ilyen magas, célja az elrettentés – felelte a hvg.hu-nak Winkler-Virág András, az Állami Autópályakezelő Zrt. (ÁAK) szóvivője, hozzátéve, hogy az autósok jellemzően hamar rendezik is a számlát. Van, aki perre megy, de ez igen ritka. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke is úgy nyilatkozott megkeresésünkre, hogy tudomása szerint az autósok többsége befizeti a pótdíjat, mert a büntetés olyan drasztikus, hogy nem kockáztatják a díjtétel további emelkedését. Van, aki azzal próbálkozik, hogy utólag veszi meg a matricát, és erre hivatkozik a csekk befizetése helyett, ez azonban könnyen ellenőrizhető a nyilvántartási rendszerben. „Nyilvántartásunk, a rendszámokról készült felvételek adatvédelmi szempontból is rendben vannak, a bíróságon pedig bizonyító erejű dokumentumként el is fogadják a fotókat”- magyarázza az ÁAK szóvivője, hozzátéve, hogy a képeket az ügyfélszolgálaton megmutatják az érdeklődő ügyfeleknek, akik azonban másolatot nem kaphatnak róla.
Az ÁAK a bliccelést követőn 60 napig postázhatja a büntetést, de ha az 59. napon derül ki, hogy valaki matrica nélkül közlekedett, akkor értelemszerűen később fog megérkezni a levél (vagy ajánlva vagy sima postai küldeményként). Mivel egy év után elévül az eset, az autósoknak legalább 12 hónapig célszerű megőrizniük a vásárlást bizonyító papírokat. A levelet néha ajánlva, néha simán postázzák. Az ÁAK tájékoztatása szerint alapvetően nincs sok probléma: a legtöbbször elírt rendszám miatt fordulnak az ügyfélszolgálathoz az autósok. Amennyiben két karakter elírás van a matricán, ezer forint fejében javítják a hibát.
A rendszám megadásával összekötött matricavásárlás, és az ehhez kapcsolódó rendszer miatt még abban az esetben is sokszor igazolható a vásárlás, ha az ügyfél nem őrzött meg semmilyen bizonylatot, mert az ügyfélszolgálaton megkísérlik visszakeresni a vásárlást – tájékoztatott Winkler-Virág András. És lehet próbálkozni a benzinkútnál is. Ez – szintén egyes fórumok tanúsága szerint – lehet sikeres, bár vannak olyan történetek, melyek szerint a kutak csak sokszori felszólításra tettek eleget az ilyen irányú kéréseknek. Történetünk hősének az ÁAK ügyfélszolgálatán azt is mondták: sajnos előfordul, hogy a benzinkutasok ügyeskedésképpen egy jegyet kétszer adnak el. Winkler-Virág András azonban erre úgy reagált: régen több ilyen történetük volt, ma már azonban nagyon ritkán fordul ez elő, hiszen pillanatok alatt kiderül a turpisság. A kutak többsége olyan speciális szoftver segítségével végzi az értékesítést, ami rögtön továbbítja az információt. „Az városi legenda, hogy a matrica eladása után még 10 percig bele lehet piszkálni a rendszerbe, így lehetővé téve a többszöri eladást” – mondta felvetésünkre.
© Bánkuti András |
A külföldi autókkal bajban vannak, mert hiába van fotó a bliccelő autósról, államközi egyezmények hiányában nem lehet behajtani a tartozást. A határon túli nem fizetőket úgy igyekeznek kiszűrni, hogy azokon a szakaszokon, ahol sok ilyen gépkocsi közlekedik, fokozott ellenőrzéseket tartanak.
Az autósok részéről is elvárás a közteherviselés, ráadásul nemzetközi összehasonlításban is jó eredménnyel büszkélkedhetünk: egy viszonylag olcsó rendszerrel 2 százalék körüli bliccelővel kell számolnunk, s ez az arány 2005-ben még 3-4 százalék volt – érvelt az ÁAK szóvivője. A cégnek idén 36 milliárd forintos bevétele volt a matricák értékesítéséből (ezt az útpénztárba utalja tovább), s ennek csak egy része, néhány milliárd a pótdíjfizetésből befolyó összeg – tette hozzá.
Személyesen, telefonon, intereten |
A tervek szerint 2009-ben vezetik be a használatarányos, elektronikus elven működő díjszedési rendszert Magyarországon, első lépésben valószínűleg csak a teherautók számára. Addig is matricát vásárolhatunk személyesen, sms-ben, interneten. A netes vásárlásra a www.autopalyamatrica.hu oldalon van lehetőség, ahol a gépjármű rendszámát, a kívánt matrica típusát és az érvényesség kezdetét kell feltüntetni. A bankkártyás fizetést követően a számla postai úton jut el a megrendelőhöz. Amennyiben mobiltelefonon vásárolunk, a 8-100-100-as telefonszámra küldhetjük sms-ünket a rendszámmal és a kívánt matrica típusával. Erről visszaigazoló sms-t kapunk, s ezután hajthatunk fel az autópályára. Ha hibás rendszámot küldünk, akkor a 3 perces határidőn belül küldött válasz-sms-ünket, legyen az bármilyen tartalmú, a rendszer a vásárlási tranzakció jóváhagyásaként fogja értelmezni, ezért érdemes 3 percet várni, majd az elévülést jelző, automatikusan érkező sms után újrakezdeni a folyamatot. A visszaigazoló sms-eket nem kell megőrizni, a mobilszolgáltatók rendszerei a tranzakciókat tárolják, így a vásárlástól számított öt évig is ellenőrizhetőek. Mobiltelefonunkkal, bankkártyás fizetéssel is vásárolhatunk, elővételben is, ám ehhez telepíteni kell a mobilunkra egy programot, így azonban akár tranzakciós díj nélkül is rendelhetünk matricát. |