2007. szeptember. 13. 08:35 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 13. 08:30 Itthon

Zsanett-ügy: kötelességszegés miatt vádat emeltek az öt rendőr ellen

Szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség az ellen az öt rendőr ellen, akiket a Múzeum körúti erőszak miatt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel gyanúsítanak.

A szolgálatban elkövetett kötelességszegést az ügyészség szerint a rendőrök azzal követték el, hogy engedély nélkül elhagyták a meghatározott járőrkörzetüket. Ezt legfeljebb egyéves szabadságvesztéssel büntetheti a törvény - közölte Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség, hozzátéve: három rendőrrel szemben hivatali visszaélés miatt is vádat emelt az ügyészség. 

Az ügyészség szerint a hivatali visszaélést azzal követte el a három rendőr, hogy - amikor észlelték, hogy az intézkedés alá vont személynél nem volt személyi okmány, illetve a jármű alapvető okmányai is hiányoztak - szabálysértési bírság kiszabása vagy feljelentés helyett hagyták, hogy mentesüljön a felelősségrevonás alól. Ezt a törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel is lehet büntetni.  Ács Tibor hozzátette: a vádiratot szerdán nyújtották be a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.
 
A katonai ügyészség által folytatott nyomozással párhuzamosan az öt rendőr ellen jelenleg is tart a nyomozás a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A sértett, E. Zsanett állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitte őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.
 
A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.