2007. szeptember. 12. 08:30 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 12. 08:31 Itthon

Gyermekorvos lehet az új egészségügyi államtitkár

A szerdai Napi Gazdaság tudomása szerint most a Budai Gyermekkórház igazgatója, Badacsonyi Szabolcs a legesélyesebb arra, hogy az SZDSZ csütörtöki ügyvivői testületi (üt) ülésén egészségügyi államtuitkárjelöltnek nevezzék meg; róla azonban a szerdai Népszavának név nélkül nyilatkozó egyik üt-tag azt mondta: "soha nem szavazná meg".

A Napi Gazdaság információi szerint Badacsonyi Szabolcs - aki kórházigazgatóként egyben az SZDSZ önkormányzati képviselője is - hivatalos felkérést ugyan még nem kapott, de már több szabad demokrata politikus is megkereste. A Napi Gazdaságnak nyilatkozva elmondta: "nem zárkózik el semmi új elől, így ha rá esne a választás, szívesen vállalná az államtitkári megbízatást".

A Népszava ugyanakkor megszólaltatja az SZDSZ üt egyik tagját, aki ugyan elképzelhetőnek tartja, hogy Badacsonyit akarják majd, de jelzi: ő sohasem szavazná meg őt. A Népszava szerint Badacsonyi "bűne" lehet, hogy a kórházreform idején élesen támadta Molnár Lajos volt miniszter elképzeléseit, s még a helyi ellenzékkel is összefogott a gyermekkórház megmentéséért.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.