Répássy szerint nem sértettek törvényt
A Fidesz azt állítja, nem hozta nyilvánosságra annak a magánszemélynek a nevét, aki népszavazást kezdeményezett ugyanazokban a témákban, amelyben az ellenzéki párt. Nyakó István MSZP-szóvivő szerint a Fidesznek Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal van vitája.
Répássy Róbert szerint Bordás Vilmosnak, az Országos Választási Bizottság fideszes tagjának nem csak joga, de kötelessége is volt tájékoztatni az őt delegáló pártot arról a beadványról, amelyben egy magánszemély a Fidesszel azonos témában, de ellentétes tartalommal kezdeményezett népszavazásokat a kórházprivatizáció, a gyógyszerforgalmazás és a termőföld ügyében. Mint mondta, amióta választási szervek léteznek, azóta a pártok delegáltjai tájékoztatják az őket küldőket, ami a választási eljárás alapelvéből, a nyilvánosságból következik.
A Fidesz jogi kabinetvezetője hozzátette: semmilyen jogsértés nem történt, hiszen a kormánypárti nyilatkozatokkal ellentétben a népszavazási kezdeményezés a választási eljárásról szóló törvény szerint közérdekű, nyilvános adat. Mint mondta, személyi adatokat sem hoztak nyilvánosságra, hiszen a Navracsics Tibor csütörtöki sajtótájékoztatóján bemutatott e-mailben kitakarták a kezdeményező nevét és lakcímét. Répássy Róbert arra szólította fel az MSZP-t és az SZDSZ-t: kérjenek bocsánatot, amiért Mesterházy Attila szocialista és Gusztos Péter szabad demokrata politikusok törvénysértéssel, személyi adatok nyilvánosságra hozásával vádolták meg a Fideszt, illetve személyesen Navracsics Tibort.
"Arról mi nem tehetünk, hogy a beadványozó felfedte magát egy kormány közeli kereskedelmi rádióban, és arra sem nekünk kell magyarázatot adni, hogy az egyik napilap egy nappal korábban értesült a magánszemély népszavazási kezdeményezéséről, mint a Fidesz" - tette hozzá Répássy Róbert.
Az érintett magánszemély, Kálmán László nyelvész ezzel szemben korábban úgy nyilatkozott: "Nem akartam eredetileg vállalni a nyilvánosságot, de (...) ma délután (szerdán) becsengettek hozzám, a lakásomba a Hír Televíziótól. Innen tudtam meg, hogy (...) kiszivárgott, hogy én vagyok az (aki benyújtotta a népszavazási kérdéseket). Azt gondolom, hogy csak az OVB-től juthatott ki ez az információ mert senki másnak nem mondtam" - mondta Kálmán a Klubrádió Kontra című műsorában arra a kérdésre válaszolva, miért vállalta a nyilvánosságot.
A Fidesz frakcióigazgatója szerint a sajtótájékoztatón bemutatott e-mail nem csak nyilvános, de perdöntő bizonyíték is a Fidesz népszavazásairól szóló eljárásban, hiszen azon szerepel az érkezési időpont, ami azt támasztja alá, hogy a Fidesz kezdeményezései előbb érkeztek.
Arra a kérdésre, cáfolja-e, hogy a Fidesztől szivárgott ki a beadványozó neve a sajtóhoz, Répássy Róbert azt mondta: nem hallott még arról, hogy valaki ilyen állítást fogalmazott volna meg. Ugyanakkor leszögezte, egyértelmű, hogy a Fidesz személyi adatokat nem hozott nyilvánosságra, személyiségi jogot nem sértett.
A politikus arra is felszólította kormánypártokat, hogy tartózkodjanak az OVB által egyszer már hitelesített fideszes népszavazási kérdések akadályozásától. Szerinte ugyanis ezt teszik a kormánypártok, hol politikai pártként felvállalva, hol "strómanok mögé bújva" .
A Fidesz esetében visszaeső elkövetőkről kell beszélni, hiszen nem először követtek el adatlopást: emlékezzünk csak a tavalyi választási kampányban történtekre, amikor is feltörték az MSZP szerverét - hangsúlyozta Nyakó István, az MSZP szóvivője az távirati irodának. A szocialista politikus szerint Répássy Róbert mostanáig vagy szabadságon volt vagy nem kíváncsi a tényekre, mivel Péterfalvi Attila pénteken azt a véleményét fogalmazta meg, hogy valószínűleg jogsértés történt, amikor a népszavazás kezdeményezőjének adatai a nyilvánosságra kerültek. "A Fidesznek az adatvédelmi biztossal van vitája" - hangsúlyozta Nyakó István.