2007. július. 12. 14:37 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 12. 14:31 Itthon

Megszüntették Tomcat előzetes letartóztatását

A Fővárosi Bíróság megszüntette a Tomcat néven ismertté vált P. Tamás előzetes letartóztatását és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a gyanúsított ügyvédje.

Futó Barnabás emlékeztetett: fellebbezést nyújtott be a korábbi, előzetes letartóztatást elrendelő végzés ellen. Ezt vizsgálta felül a bíróság és adott helyt a védői indítványnak. A Tomcat néven ismertté vált P. Tamást két másik személlyel együtt fogták el egy XXI. kerületi panelházban, ahol az egyik lakásban robbanószer előállításához szükséges vegyi anyagokat, elsősorban füstgyertyák, füstbombák házi előállítására alkalmas
anyagokat, eszközöket találtak. 
   
P. Tamást, egy 21 éves férfit valamint egy 48 éves nőt őrizetbe vettek, de csak Tomcat előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, ezt bírálta most felül a Fővárosi Bíróság. Szakértői vélemény alapján a lakásban tárolt keverékek bármikor begyulladhattak, berobbanhattak volna, vagyis alkalmasak voltak
közveszély okozására.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.