2007. június. 19. 16:39
MTI
Utolsó frissítés: 2007. június. 19. 16:32
Itthon
Gyurcsány: szembe kell nézni a hálapénzzel
A miniszterelnök szerint az egészségügyi reform kapcsán leginkább egy dolgot kell és szabad a kormány szemére vetni: az ágazat legnagyobb hazugságával, a hálapénz problémájával nem mert bátran szembenézni.
Gyurcsány Ferenc kormányfő interjújában hangsúlyozta: ezt ő is felrója saját maguknak, mert ami eddig történt az ügyben, az a lényegét nem érintette meg. Beszélni kell a hálapénzről, mert most úgy tesz a társadalom, mintha ez a százmilliárdos nagyságrendű jövedelem nem is létezne. Ameddig ez nincs rendben, addig az egészségügyben mondott minden állításunk és mondatunk nélkülözni fogja a teljes igazságot - közölte.
A miniszterelnök azt mondta, beszélni kell az orvosokkal, a betegekkel, a civil szervezetekkel, az egészségügyi intézményekkel, illetve a szakmai kamarával is, és egy-két hónap elég lehet arra, hogy a javaslatok elkészüljenek. "Játsszuk le: azok, akik azt mondják, nem értenek egyet azzal, hogy van vizitdíj, azoknak muszáj válaszolniuk arra, mit gondolnak a paraszolvenciáról, nem általánosságban, hanem konkrétan" - jelentette ki a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc szerint az embereknek el kell mondaniuk, mi a véleményük arról, hogy "az egyik meg tudja fizetni a bonyolult szívműtét százezer forintos paraszolvenciáját, a másik meg vagy összekaparja a pénzt, vagy szégyenkezik, mert egyébként a kórteremben beszélik, mennyibe kerül a dolog".
A miniszterelnök a koalíciós partner SZDSZ-szel zajló, az egészségügyi reformra vonatkozó egyeztetések kapcsán csupán annyit mondott, természetesnek tartja, hogy a biztosítási rendszerrel kapcsolatban vita van a két koalíciós párt között. Leszögezte: június végéig meglesz a végleges, kompromisszumos megállapodás.

Hét nap
2004. január. 24. 00:00
HÁLAPÉNZPROGRAM
Itthon
hvg.hu
2006. december. 13. 08:38
Szülés hálapénz nélkül
Itthon
2004. március. 12. 13:50