2007. június. 04. 16:31 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 04. 16:32 Itthon

Penészes joghurt két iskolában, illetve óvodában

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pácinban és Nagyrozvágyon csak a pedagógusok és konyhai dolgozók éberségén múlt, hogy az óvodások és általános iskolás gyerekek nem penészes joghurtot kaptak pénteken és hétfőn.

Bányász Mihály, Nagyrozvágy polgármestere a távirati irodának arról számolt be, hogy mindkét napon mintegy 160 adag tejterméket osztottak volna szét a gyerekek között, ám felnyitáskor kiderült, hogy a joghurt penészes.

Mint mondta, a tejterméket tízóraira szánták, és még szerencse, hogy időben észlelték a rossz minőséget. Pénteken ugyan kevesen fogyasztottak a romlott joghurtból, megbetegedésről eddig nincs információjuk.

Közölte: a dobozokon feltüntetett szavatossági idő jó volt, nem járt le, ettől függetlenül azonban a termék penészes volt. A rossz minőségű árut hétfő reggel visszaküldték a szállítónak.

Séra Istvánné pácini élelmezésvezető a romlott joghurttal kapcsolatban elmondta: ők is időben észlelték a problémát, mintegy másfélszáz adag joghurtot kellett visszaküldeniük.

Megjegyezte: ez az első eset, hogy a szállítmánnyal baj volt, korábban nem tapasztaltak hasonló problémát.

A Minna Tejipari Zrt. miskolci központjában arról tájékoztatták az MTI-t, hogy az iskolákat kártalanítani fogják és megvizsgálják, hogy kinek a hibájából romlottak meg a termékek.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.