2007. május. 21. 14:06 HavariaPress Utolsó frissítés: 2007. május. 21. 14:08 Itthon

Emberrablásban vettek részt egyenruhások

Három kisvárdai rendőrt vett őrizetbe a nyomozó ügyészség a hétvégén, emberrablás gyanújával - értesült a HavariaPress.

Az ügynek eddig összesen öt gyanúsítottja van, akik az eddigi információk szerint egy cigaretta-csempészeti ügyben kitört üzleti vita miatt ejtettek túszul egy embert. A társaságon akkor ütöttek rajta a nyomozók, amikor épp a váltságdíjat akarták átvenni az elrabolt férfiért. A rajtaütéskor mégis a rendőrök meglepetése volt a nagyobb: az elfogott társaságban ugyanis két helyi járőr kollégájukat is felismerték.

A megyei főügyészség eddigi adatai szerint két Kisvárda környéki társaság üzleti kapcsolatban állt egymással, az üzleti kapcsolat tárgya csempészcigaretta adásvétele volt. A közelmúltban azonban az egyik társaság átverte a másik csapatot, az egyik szállítmányban ugyanis cigi helyett nagyrészt üres papírokat adtak el nekik. Ez utóbbi társaság ezt zokon vette, ezért azt eszelték ki, hogy újabb szállítmányt kérnek, és azt a bandatagot, aki a cigarettát szállítja, túszul ejtik.

A cigaretta-szállítmány átadását Nyírtura külterületére beszélték meg, ott egy földúton több autóval közrefogták a futár jármûvét és foglyul ejtették a férfit. Ezután értesítették a hozzátartozókat, hogy Kisvárdán, egy parkolóban hajlandóak átadni a túszt, ha megkapják a követelt 300 ezer forintot. A hozzátartozók viszont értesítették a rendőröket, így az egyenruhások szakszerű akcióban, épp a pénzátadáskor érték tetten a társaságot. Ezután derült ki, hogy a négy ember közül ketten a kisvárdai járőr alosztály munkatársai.

A megyei nyomozó ügyészség őrizetbe vette mind a négy embert, és kezdeményezte elõzetes letartóztatásukat. Azóta õrizetbe került még egy harmadik rendõr is, aki az eddigi adatok szerint jármûvezetõként vett részt az emberrablásban. Az egyik rendõrnél egyébként a nála tartott házkutatás alkalmával nagyobb mennyiségû dohányáru is volt, ebben az ügyben a Vám- és Pénzügyõrség indított eljárást.

 

Hirdetés