2007. május. 18. 09:43 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 18. 09:44 Itthon

Távozik posztjáról Boi Imre, az NBH egyik műveleti igazgatója

A kormányzati káoszt jelzi, hogy Boi Imrét, aki május elejéig az Nemzetbiztonsági Hivatal egyik műveleti igazgatóságát irányította, eltávolították beosztásából, miután felelőssé tették a Magyar Nemzet újságírójának zaklatásáért – írja a Magyar Hírlap

Az újság úgy tudja, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyében indított tényfeltáró vizsgálat után Galambos Lajos főigazgató távozik tisztségéből. Boi Imrét, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) négy műveleti igazgatósága egyikének vezetőjét mentette fel beosztásából az NBH vezetőjeó - értesült a lap kormányzati forrásokból.

Mint arról beszámoltunk: a főtisztnek azok után kellett távoznia, hogy a Galambos által a napilap újságíróját otthonában felkereső titkosszolgálati alkalmazottak kiküldése ügyében indított vizsgálat az NBH belső szabályainak megszegését állapította meg. Ismert: az NBH munkatársai lakásán keresték fel a Magyar Nemzet munkatársát két hónappal azután, hogy az újságíró kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter luxusingatlanának építkezésén járt. Az NBH az eset után többször cáfolta, hogy kipécézték az újságírókat.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.