2007. május. 16. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 17. 10:08 Itthon

Az autóreklámos károsultak pertársaságot alakítanak

Pertársaságot alakítanak azok a magánszemélyek akiknek jelentős összeggel tartoznak a gépkocsin elhelyezett reklámért havonkénti juttatást ígérő, autóreklámmal foglalkozó cégek - közölte a tervezett érdekközösség sajtófelelőse szerdán.

Az érdekközösség kezdeményezőinek információi szerint több mint hétezer személy fizetett 180 ezer forintos úgynevezett regisztrációs díjat azért, hogy a gépkocsiján elhelyezett reklámfeliratért havonként 40-50 ezer forintos reklámozási juttatásban részesül - jelezte Menyhért Mészáros László.

Mivel ezt a juttatást csak 1-2 hónapig kapták, vissza akarták kérni a regisztrációs díjat. Ezt viszont csak kevesen kapták vissza, legalább 5-6 ezren hiába követelték azt. Ezért kezdeményezték a pertársaság alakítását, illetve soron kívüli bírósági eljárást is kérnek.

Amint azt a távirati iroda korábban megírta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság május 2-án csalás megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást az autóreklámmal foglalkozó Il Ferro Kft. ügyében; a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pedig május 10-én sikkasztás bűntettében indított eljárást az autóreklámmal foglalkozó, váci telephelyű Mobil Reklám Hungária Kft. ellen.
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.