Nőtt a rendszerváltásban csalódottak aránya
2003-hoz képest nőtt azoknak az aránya, akik a politikai-gazdasági rendszerváltáshoz fűzött reményeiket nem látták beteljesülni – derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, 2007. februári felmérésének eredményeiből. Nőtt a bizonytalanság a minket körülvevő világgal kapcsolatban és a többség szerint baj, hogy a régi erkölcsök letűntek. Érdekes, de általános tendencia, hogy 2003-hoz képest a magyarokat kevésbé aggasztják saját magánéletük esetleges problémái, mint a politikai-gazdasági élet nehézségei.
A GfK Hungária Piackutató Intézet 1992 óta rendszeresen megkérdezi a magyar közvéleményt egyebek mellett arról, mennyiben teljesültek érzése szerint elvárásai a politikai-gazdasági rendszerváltás óta, mit gondolnak az újabb időkről, s az időközben eluralkodott új erkölcsi rendről, illetve az élet mely főbb kérdései töltik el őket félelemmel.
A 2007. februárjában mintegy 1000 fő megkérdezésével történt kutatás egyik kérdése azt kutatta, a válaszadók a politikai és gazdasági rendszerváltás következtében kialakult elvárásaik tükrében mai fejjel hogyan ítélik meg a korszakot – még ha nagyon fiatalon élte is meg ezeket az éveket. 2003-ban még minden negyedik, idén minden ötödik megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy a rendszerváltás nagyjából beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és változatlanul 1 százalék körül alakul azoknak az aránya, akik elvárásait alapvetően felülmúlta a valóság.
A csalódottak tábora azonban szélesebb, mint az eredményeket pozitívan szemlélőké. Igaz, hogy a 2003. évhez képest hat százalékponttal csökkent és ma 41 százalékot ér el azoknak az aránya, akik inkább csalódtak, többet vártak, ám közel megduplázódott – 14-ről 26 százalékra nőtt – azok hányada, akik nagyon csalódtak a rendszerváltásban és érzésük szerint szinte semmi sem teljesült az elvárásaik közül. Az idei megkérdezés alkalmával két százalékponttal kevesebben – 10 százalék – nyilatkoztak úgy, hogy eleve nem vártak semmi jót a rendszerváltástól, s feltevéseik be is igazolódtak.
Nőtt a bizonytalanság a minket körülvevő világgal kapcsolatban is. A 2003-ban mért 53 százalékkal szemben idén már 64 százalék nyilatkozott úgy, hogy az emberek nem értik a körülöttük lévő világot. A megkérdezettek túlnyomó többsége, 80 százaléka érvel inkább a fogyasztás visszafogása mellett abból kiindulva, hogy sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Ezzel szemben 20 százalék hedonista elveket vall, miszerint érdemesebb a mának élni és azoknak van igaza, akik szerint mindig többet és többet fogyasztanak. A legutóbbi megkérdezés óta öt százalékkal csökkent azoknak az aránya, akik szerint „nem baj, ha az új erkölcsök és új szokások alakulnak ki”. Velük szemben a válaszadók 64 százaléka véli úgy, „nagy baj az, hogy eltűntek a régi erkölcsök”.
A különböző állításokkal inkább egyetértők aránya, 2003-2007 (az adatok százalékban kifejezve)
2003 | 2007 | |
az emberek nem értik a körülöttük lévő világot | 53 | 64 |
az emberek egyre jobban kezdik megérteni a világot | 46 | 36 |
azoknak van igaza, akik szerint mindig többet és többet fogyasztanak, hiszen úgysem tudjuk, mit hoz a jövő | 27 | 20 |
visszafogottabban kellene élnünk, mert nem ismerhetjük, hogy mit hoz a jövő | 73 | 80 |
nagy baj az, hogy eltűntek a régi erkölcsök | 58 | 64 |
nem baj, ha az újkorban új erkölcsök és új szokások alakulnak ki | 41 | 36 |
A kutatók kíváncsiak voltak a lakosság különböző félelmeire is. Érdekes tendencia az, hogy látszólag némiképp háttérbe szorultak, de legalábbis csökkentek az egyén saját magánéletével kapcsolatos félelmei. Így például 2003-hoz képest kevesebben tartanak az olyan személyes problémáktól, mint a magány, az egyedüllét és a munkahely elvesztése. Ezzel szemben a gazdasági és politikai élet aggasztja inkább a közvéleményt. A válaszok alapján 12 százalékponttal idén 67 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik rossz gazdasági helyzettől és a recessziótól félnek. A 2003. évi 42-ről 47 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik a politikai szélsőségesek elszaporodásától félnek, és 38-ról 44 százalékra változott azoknak az aránya, akik félnek a külföldiek nagyszámú megjelenésétől.
Az élet különböző területein felmerülő egyes problémáktól tartók aránya, 2003-2007 (az adatok százalékban kifejezve)
2003 | 2007 | Tendencia | |
Rossz gazdasági helyzet, recesszió | 55 | 67 | nőtt |
Partner, gyermek betegsége, balesete | 70 | 66 | csökkent |
Saját megbetegedésem, balesetem | 69 | 58 | csökkent |
Bűncselekmény áldozatává válni | 64 | 54 | csökkent |
Háború | 73 | 52 | csökkent |
Környezeti ártalmak | 58 | 52 | csökkent |
Partner elvesztése válás, halál után | 53 | 52 | csökkent |
Vagyoni kár | 51 | 50 | csökkent |
Magány, egyedüllét | 61 | 50 | csökkent |
Politikai szélsőségesek elszaporodása | 42 | 49 | nőtt |
Külföldiek nagyszámú megjelenése az országban | 38 | 44 | nőtt |
Forrás: GfK Hungária