Lendvai Ildikó a miniszterelnök "őrült ötletéről"
A megújult, de önmagával azonos maradt baloldal soha ennél kockázatosabb vállalkozásáról és a pártelnöknek választott miniszterelnök "őrült ötletéről" is beszélt Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az MSZP kongresszusán vasárnap. A politikus ezzel a megállapítással szállt vitába azokkal, akik szerint "a modernizáció a miniszterelnök magánszáma, amit erőszakkal kell a frakció fejébe verni".
"Nemcsak az igaz, hogy a miniszterelnök azt várja tőlük, kövessük, annak ellenére, hogy frászt kaptam a 75 százalékos tegnapi őrült ötletétől, hanem mi is azt várjuk tőle, hogy együtt menjünk az úton, és ő jól vezessen az úton" - hangoztatta. Lendvai Ildikó szerint árgus szemekkel kell figyelni, hogy nem téveszti-e el valaki ezt az utat, mert a becsületükről van szó. Szerinte lett volna más út is, de tudatosan választották a modernizációs politikát.
© Stiller Ákos |
Lendvai Ildikó úgy látja, hogy többen azt a hagyományosabb, de modern államszocializmus irányába vezető utat javasolják, ám szerinte ez minden jó szándék ellenére zsákutca. Erre az útra Latin-Amerikából említett példát a frakcióvezető, Hugo Chávez Venezueláját nevezve néven. "A tőkével szembeni gazdasági kiszolgáltatottságot felcserélték az állammal szembeni gazdasági és politikai kiszolgáltatottsággal, és én ezt nem akarom" - szögezte le a frakcióvezető.
Lendvai Ildikó szerint ezt az utat - többek között az ő közreműködésével is - korábban már kipróbálta az ország, és nem vált be. "Bárki, bármilyen szívvel gondol a Kádár-korszakra, arra nem vezet vissza út, még a jó szándékú, megújított 21. századi formájához sem" - hangsúlyozta, hozzátéve, a jelenlegi kormány szociális államban és nem államszocializmusban gondolkodik, és ezt támogatja a frakció is.