2007. február. 21. 14:11 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 21. 14:17 Itthon

Elbocsátják a Duna TV Híradójának főszerkesztőjét

Szaniszló Ferenctől, a Duna Televízió Híradójának eddigi főszerkesztőjétől is megválik a most folyó csoportos elbocsátás során a közszolgálati médium - mondta Cselényi László, az intézmény elnöke.

A lépés indokairól nem kívánt nyilatkozni, ahogy azt a közszolgálati médium menedzsmentjének egyik tagjától származó értesülést sem kommentálta, hogy "bizalmi jelegű problémák" voltak a főszerkesztő és a vezetés több tagja között. Cselényi László emlékeztetett rá, hogy a csoportos leépítésnél nem kell indokolnia a cégnek minden egyes elbocsátást. Szólt arról is, hogy ideiglenesen Kiss Rita főgyártásvezető tölti be a Híradó főszerkesztői posztját.

Két hete számolt be a távirati iroda arról, hogy a tavaly ősszel beharangozottnál kevesebb, összesen félszáz belsős munkatársat bocsát el a Duna Televízió. Az információ szerint a menedzsment azt vállalta: ha döntően nem változik meg a cég anyagi helyzete, a következő két évben nem lesz újabb csoportos létszámleépítés.

Az MTI tavaly október eleji értesülése szerint akkor mintegy 580 dolgozójának hetedét-nyolcadát tervezte elbocsátani a Duna Televízió; a lépés oka, hogy a színlelt szerződések felszámolása, valamint az adóemelés évente több százmilliós pluszkiadást jelent a gazdasági egyensúlyára évek óta kínosan vigyázó intézmény számára.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.