2007. február. 07. 14:38 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 04. 11:11 Itthon

A Fidesz szerint elfogult a Gönczöl-jelentés

A Fidesz szerint súlyos politikai elfogultság jellemzi a Gönczöl-bizottság jelentését. Erről Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke beszélt.

Az ellenzéki politikus szerint a jelentésben a kormány kommunikációja köszön vissza az ellenzék megítélésében és a miniszterelnök őszödi beszédének vonatkozásában is. Balog Zoltán kifogásolta, hogy jelentés nem állapít meg konkrét felelősöket.

A Fidesz kedden egyébként éppen a Gönczöl-bizottság kedden közzétett jelentésére hivatkozva látta igazoltnak, hogy a Kossuth téren felállított rendőrségi kordon indokolatlan. Az ellenzéki párt szövetségese, a Kereszténydemokrata Néppárt pedig ugyancsak kedden - frakcióvezető-helyettese útján - közölte, hogy megfontolásra javasolja a politikai oldalaknak a Gönczöl-bizottság megállapításait. A szocialisták szerdai közleményükben azt tudatták, hogy a Gönczöl-jelentés alapján megértették felelősségüket az elmúlt időszak eseményeihez vezető társadalmi problémák nem megfelelő kezelése miatt.

Gönczöl Katalin
© Dudás Szabolcs
A kormány által felkért, Gönczöl Katalin vezette bizottság kedden hozta nyilvánosságra a szeptember-októberi zavargásokat elemző jelentést, amelyet a www.gonczolbizottsag.gov.hu címen közzé is tettek. A mellékletekkel együtt kétszázhatvanegy oldalas jelentést korábban eljuttatták Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is.

A dokumentum szerint a tavaly szeptember-októberi tüntetéssorozat kialakulásáért eltérő mértékben ugyan, de felelős az egész politikai osztály, a közszolgálati média, a társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiség. A helyzet kezelésénél hibázott a rendőrség, a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök is. 

Gyurcsány Ferenc kormányfő a vizsgálóbizottság felállítását október végén kezdeményezte a szeptemberi és októberi erőszakos megmozdulások okainak, hátterének, következményeinek feltárására. A bizottság november 6-án alakult meg, feladata, hogy a kormány számára átfogó szakmai értékelést készítsen, és ajánlásokat fogalmazzon meg a rendzavarásokkal kapcsolatban.


Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.