2007. február. 02. 12:24 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 02. 12:28 Itthon

Kövér: remélem, Gergényi lemond

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke reméli, hogy Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány még ma este beadja lemondását.

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke erről újságíróknak nyilatkozott a Kossuth téren, ahol pénteken a Fidesz parlamenti és EP-képviselői polgári engedetlenségi akció keretében lebontották kordonokat.
 
"Remélenm, hogy Gergényi még ma este beadja a lemondását, főleg akkor, ha a korábbi törvénytelenségeit egy újabbal tetézi, és visszaépítteti a kordont"  - reagált Kövér László arra a kérdésre, hogy szerinte mi lesz a következménye az akciónak.
 
Arra a kérdésre, hogy miért pont most bontották le a kordonokat, Kövér László azt mondta: megunták azt, hogy ide-oda mutogatnak ebben az ügyben. Elege volt már mindenkinek abból, hogy packáznak és azt hiszik, hogy övék az ország, holott a törvény pontosan megszabja, hogy mihez van joguk és mihez nem.
 
Miután már senkinek nem tetszett, se Szili Katalinnak, se Gyurcsány Ferencnek, úgy gondoltuk, hogy bár nem mi dolgunk, de elvégezzük a munkát és nem számoljuk fel azt a munkabért, ami ezért járna - fogalmazott a politikus megjegyezve, hogy az ezért járó összeget felajánlják Gergényi Péter végkielégítésére.
 
A pénteken 10 órára meghirdetett frakcióülés résztvevőit nem értesítették előre, hogy mire készülnek. A politikusok egy névre szóló papírt kaptak, amikor a Kossuth szoborhoz vonult a frakció, ebben közölték, hogy a kordonok bontása lesz a feladat, és arról is tájékoztatták őket, hogy kinek a csoportjában kell majd "dolgozniuk" - tette hozzá Kövér László.
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?