2007. január. 16. 20:05
MTI
Utolsó frissítés: 2007. január. 16. 20:03
Itthon
Elutasították a Fradi feljelentését, a klub panasszal él
A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya elutasította a Ferencváros feljelentését arra hivatkozva, hogy a hűtlen kezelés tekintetében a bűncselekmény gyanúja hiányzik - áll a klub hivatalos honlapján, az FTC elnökségének többsége által kiadott közleményben.
"Az egyesület vezetése azért fordult a nyomozóhatósághoz, hogy tisztázást nyerjen: a Club és az FTC Labdarúgó Zrt. kilátástalan gazdasági helyzetét előidéző, több milliárdos veszteséget felhalmozó korábbi gazdálkodás büntetőjogilag értékelhető-e vagy sem. A feljelentéssel tehát az FTC célja a felelősség tisztázása, a múlt lezárása volt" - olvasható az állásfoglalásban.
A közlemény kiemeli: "A feljelentésben meghatározott bűncselekmények úgynevezett hivatalból üldözendő bűncselekmények. A nyomozóhatóságnak tehát akár feljelentés hiányában is törvényi kötelessége az ügy valamennyi körülményének tisztázása, ennek érdekében nyomozati cselekmények lefolytatása, és mindezek alapján a jogilag releváns konzekvenciák levonása. A nyomozóhatóság ugyanakkor a tárgyi esetben nem rendelt el feljelentés kiegészítést, nem folytatott le semmilyen nyomozati cselekményt. Anélkül hozta meg tehát határozatát, hogy az ügyben bármilyen érdemi eljárást, vizsgálatot lefolytatott volna."
Az FTC azt tervezi, hogy panasszal él a határozat ellen.

Melléklet
2006. december. 20. 00:00
Elnökváltás a Fradinál
Itthon
MTI
2006. november. 22. 14:16
A bíróság úgy döntött, a Fradi marad a másodosztályban
Itthon
MTI
2006. november. 28. 20:00
Pontokat vonhatnak le a Fraditól
Itthon
2006. október. 11. 10:47
A Fradi büntetéséről cikkezik a nyugati sportsajtó
Hét nap
2006. október. 25. 00:00
FRADI-MLSZ-MECCS
Itthon
MTI
2006. november. 14. 17:10