2007. január. 04. 17:14 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 04. 16:47 Itthon

Milliárdos fürdőfelújítások a fővárosban

Hétfőn várhatóan az év végéig tartó nagyszabású, 3,5 milliárd forintos rekonstrukció kezdődik a Gellért, a Lukács és a Széchenyi fürdőben - nyilatkozta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gábor.

A Gellért fürdőben hétfőn a női, majd fél év múlva a férfi termál részleget zárják be, illetve újítják fel – mondta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gábor. Az 1,2 milliárd forintos rekonstrukció során előbb a férfi, majd a női termált koedukáltan, fürdőruhában vehetik igénybe a hölgyek és az urak. Az eddigi "kötényes jellegű" termálfürdőzés várhatóan a felújítás után sem tér vissza a Gellértben - jegyezte meg a cégvezető.

Mivel az uszoda is koedukált formában üzemel, célszerűnek tűnik, hogy a gőzfürdők is így működjenek – magyarázta a vezérigazgató. Azoknak pedig, akik továbbra is szeparáltan kívánnak termálfürdőzni, azt javasolják, hogy keressék fel a közelben lévő Rudas fürdőt. A termál részlegek megújítását követően korszerűsítik az egyéb területeket, például a termál részlegek kupoláját és az uszoda tetőszerkezetét.

A Lukács fürdőben a termál-gőz részleg várhatóan az év végéig zárva lesz a felújítás miatt. A szabadtéri medencék gyógyvizes feltöltésével biztosítják majd azt, hogy a látogatók gyógyvíz kúrát vehessenek.

A Széchenyi fürdőben először az alagsori öltözőket korszerűsítik, szakaszos zárásokkal. A fürdő belső tereinek felújítását is lépcsőzetesen végzik majd.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.