Két fiatal lány ugrott ki a vonatból Vácnál - egyikük meghalt
Két fiatal lány kiugrott a vonatból a Vác és Verőce közötti vasútvonalon csütörtökön reggel. Egyikük meghalt - közölte a MÁV.
A balesetről először Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője számolt be, aki akkor még úgy tudta, hogy a vonatból két fiatalember ugrott ki, és, hogy mindketten meghaltak. A szóvivő közölte, hogy a baleset miatt Balassagyarmat és Vác közötti vasútvonalon késésekre kell számítani.
A Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese 9 óra után elmondta: a rendőrség fél nyolc után néhány perccel kapott bejelentést arról, hogy két fiatal gödi lány - egyikük 15, másikuk 16 éves - a Vác és Verőce között haladó vonatból a nyílt vasúti pályán kiugrott.
Az egyik lány, a helyszínen életét vesztette, mert a szembejövő - Balassagyarmatról Vácra tartó - vonat elgázolta, a másik kamaszlányt pedig válságos állapotban szállították kórházba, még küzdenek az életéért - mondta Belicza Andrea.
A sajtóügyeletes szerint az még tisztázatlan, hogy a lányok miért ugrottak ki a vonatból, és egyáltalán hogyan kerültek a teljesen üres járműre, amely Budapestről indult Szob felé, s csak onnan szállított volna utasokat.
AZ Országos Mentőszolgálat ügyeletese azt mondta, hogy a sérült lányt váci kórház sürgősségi osztályára szállították, ahol még vizsgálják. Az ügyeletes bővebb felvilágosítást nem tudott adni a sérült állapotáról.