2006. december. 06. 20:00 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 06. 20:01 Itthon

Több mint 40 mázsa pontyot telepítettek a Balatonba

Több mint 40 mázsa pontyot telepített a Balatonba a Balatoni Halászati Zrt. - közölte Szakál Tamás, a cég horgászturisztikai és marketing menedzsere.

Elmondta, hogy a társaság irmapusztai telepéről 2700, átlagosan másfél kilogrammos pontyot és 10 ezer elsőnyaras süllőt szállítottak a siófoki kikötőbe, majd onnan egy telepítő hajóval a nyílt vízen engedték a tóba a halakat.

Ezzel egy időben süllőjelölést is végeztek, hogy felmérjék a halak mozgását - tette hozzá. Elmondta, várják a horgászok visszajelzését, viszonzásul ötezer forintos horgászengedély vásárlási utalványt adnak.

Szakál Tamás tájékoztatott arról is, hogy az idén előreláthatóan 80 ezer horgászjegyet adnak el a Balatonon, ami 10 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A jövő évi árakról szólva elmondta: 2007-ben a 2005-ös árakon lehet megvenni a horgászjegyeket. Az idén olcsóbb volt a jegy, mivel az öt százalékos áfa nélkül lehetett megvásárolni.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.