2006. október. 10. 11:30
MTI/hvg.hu
Utolsó frissítés: 2006. október. 10. 11:30
Itthon
Leszedetik a szélsőséges oldalakról a bírák neveit
A Fővárosi Bíróság felhívja az érintett honlapszerkesztők figyelmét, hogy távolítsák el oldalukról a tegnap közzétett bírák neveit és személyes adatait, valamint az indokolatlan rágalmakat. A bíróság a Nemzetbiztonsági Hivatallal és az ORFK-val karöltve vizsgálja a lehetséges jogi lépéseket.
Hétfőn hét, a fővárosi zavargások ügyében eljáró bíró és két ügyész nevét közölte a kossuthter.com címen elérhető honlap. Egy másik szélsőséges internetes portál továbbment: három bírának és az egyik ügyésznek a neve mellett otthoni, illetve mobil telefonszámát is közzétette. A személyes adatok mellett a bírák jó hírnevét sértő rágalmak is szerepeltek a oldalakon. Az egyik honlap szerint a bírák és ügyészek "futószalagon, bizonyítékok nélkül" küldik börtönbe a "politikai foglyokat", akiket ott megkínoznak.
A Fővárosi Bíróság (FB) vezetése mély aggodalommal és felháborodással nyugtázta az interneten megjelenő, az FB bíráit alaptalanul rágalmazó, az FB bíráinak megfélemlítését célzó nyilatkozatokat. Fenyegetést tegnapig ugyan nem kaptak a bírák, de megfélemlítésük miatt a bírósági vezetők az ORFK-hoz, az ügyészséghez, az NBH-hoz fordulnak.
A Fővárosi Bíróság az Országos Rendőr-főkapitánysággal, a Nemzetbiztonsági Hivatallal és a Fővárosi Főügyészséggel együttműködve vizsgálja az internetes honlap készítőivel kapcsolatban esetlegesen megteendő jogi lépéseket.
Ennek megfelelően felhívja az internetes honlap szerkesztőit, hogy a honlapról az ott feltüntetett bírák és ügyészek nevét, illetve személyes adatait távolítsák el. Péterfalvi Attila, adatvédelmi biztos a hvg.hu-nak már tegnap elmondta: a bírák nevének, beosztásának közlése nem jogellenes, csak a személyes adatok nyilvánosságra hozatala sérti az adatvédelmi törvényt.

Választás 2006
MTI
2006. október. 03. 13:44
A bíróság jogerősen elmarasztalta az MTV-t
Gazdaság
MTI
2006. szeptember. 28. 19:52
A bíróság szerint is kartelleztek a Bartók Béla út építői
Itthon
MTI
2006. szeptember. 21. 09:43
Megkezdődött a gyorsított bírósági eljárás a garázdák ellen
Itthon
2006. szeptember. 28. 16:07