Még nem kaptak fenyegetést a bírák
Hét, a fővárosi zavargások ügyében eljáró bíró és két ügyész neve található meg a kossuthter.com címen elérhető honlapon. Közülük három bírának és az egyik ügyésznek a neve mellett otthoni, illetve mobil telefonszámát is közzétette az egyik szélsőjobboldali internetes portál. A Fővárosi Bíróság úgy tudja, telefonszámuk nyilvánossá tétele óta eddig még nem kaptak fenyegetést az érintettek.
Hét, az előzetes letartóztatások elrendelésében, illetve az elsőfokú ítéletek meghozatalában közreműködő bírák nevét hozta nyilvánosságra a Kossuth téri tüntetők hivatalos fóruma. Egy szélsőjobboldali portál viszont kinyomozta három bíró és egy ügyész lakás, illetve mobiltelefonszámát, valamint jó hírnevük megsértésére alkalmas megjegyzéseket is közölt saját oldalán. Péterfalvi Attila a hvg.hu kérdésére elmondta: a bírák neve, beosztása, illetve a tárgyaláson -média által - készített felvétel nyilvánosságra hozható. A lakás címét, illetve a mobil telefonszámot viszont csak az érintett hozzájárulásával lehet közölni, ellenkező esetben a portál jogellenesen cselekedett.
Az érintettek közvetlenül is felszólíthatják a honlap szerkesztőit, hogy vegyék le az adatokat, és ha ennek nem tennének eleget, bírósághoz is fordulhatnak. Az ombudsmani hivatal pedig akár azonnal is megtilthatja a személyes adatok nyilvánosságra hozatalát. Az adatvédelmi biztoshoz eddig még nem érkezett panaszbeadvány, de mint Péterfalvi Attila mondta kész kivizsgálni. A Fővárosi Bíróság úgy tudja az érintettek közül eddig senki nem kapott fenyegetést, várhatóan ma délután 2-kor foglal állást a bíróság.
Ráczné Dr. Kschwendt Katalin, a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyik, az ügyben érintett bírája nem szeretett volna nyilatkozni az őt ért esetleges fenyegetésekkel kapcsolatban. A hvg.hu-nak elmondta: még nem volt rá példa, hogy privát elérhetőségeit nyilvánosságra hozzák.